Cres sziget kerülés
Rácz Miki élménybeszámolója Cres sziget megkerüléséről, két barátjával, tengeri kajakkal.
Egy vad, és időtlen sziget megkerülése
Cres szigete — mélyzöld fenyveseivel, kopár szikláival és nesztelen öbleivel — némán figyelt, mint egy álomból felriadó titok. A kajak halkan suhogott, minden lapátcsapás egy új mondat volt a víz nyelvén. Sirályok kísértek, hol fentről rikoltva, hol a habok fölött suhantak, mintha mesélni próbálnának valamit, amit csak a sziget ért.
Minden elhagyott kis öböl egy elfeledett történet, minden barlang egy suttogás. A nap melegedett, a szél fordult, de a part mindig ott volt — ősi, rendíthetetlen, olyan, mint egy régi vers, amit újra meg újra olvas az ember, és mégsem ér teljesen. Csak eveztünk lassan, mintha a sziget lelke körül járnánk — nem legyőzni, csak megérteni szeretnénk.
Nulladik nap, június 3.
Az első kétségek - találkozás a barátokkal
Délután 2 óra körül indultam el Opatijából a találkozó színhelyére, Plomin Luka felé. Az út nem hosszú, viszont annál szebb. Végig az Opatija riviérán halad. Sokszor jártam erre, a kedvencem. Megállok Brsec kisvárosban, kimegyek a városka déli oldalán lévő parkolóhoz, onnan jó messzire el lehet látni Losinj sziget irányába. Hatalmas víztömeg! Cres nekem balról helyezkedik el. Látni a hatalmas hegyeit, sziklás partjait. Most szembesülök vele igazán, hogy mire vállalkoztam. Közel 200 km a sziget kerülete, hosszan nyúlik el Dél felé. A túrát feladni nem lehet, mert hogyan jönne vissza az ember például a sziget túloldaláról? Vagy előre kell menni, vagy visszafelé. Mindenképpen napokig tartana az út. Nem is beszélve arról, hogy a sziget Keleti oldala teljesen lakatlan, kivéve Beli városkát, ott is csak kb. 50-en laknak. Baj esetén nincs segítség. Ráadásul ott a Velebit, amely a bóra nevű szélről nevezetes. Remélem, hogy nem futunk bele egy ilyenbe! De nem lesz baj! Miért lenne? Megint csak az aggodalmak, amelyek megmételyezik az ember hangulatát.
Brestova fölött megállok az út szélén, messzelátóval kémlelem Cres partját. A Prestenice világító tornyot keresem. Meg is van! Porozinától Délre talán 1 km-re. Holnap ez lesz a célpontunk az átkelésnél. A mai napi átkelést elvetettük, mivel Geri és Tomi ma indultak Berettyóújfaluból, ami legalább 800 km, tehát fáradtak lesznek ma estére. Délután 4 óra felé érek le Plomin Luka településre. Rengeteg időm van, Geriék csak 7 óra felé várhatók. Szerencsére a Copacabana Beach-en van egy jó bár, ott tudok fogyasztani csapolt Ozujsko-t, 4 Euróért, ami nem kevés, de a pillanatot meg kell élni. Este 7 órakor indulnak ki a halászhajók a kikötőből, úgy látszik, hogy a halászat éjszakai műszakban végzendő mesterség.
7:30 felé a fiúk is begurulnak a kikötőbe, két kajakkal a tetőcsomagtartón. Nagy az öröm, minden rendben. Neki is állunk azonnal a hajókat leszedni a kocsik tetejéről és szépen belepakolni a cuccokat. Amikor ezzel megvagyunk, a hajókat kiskocsira kötjük és bevontatjuk őket a Copacabana Beach területére, ahol egy szép füves placcot veszünk birtokba. A beach-en már alig van 1-2 ember, nem zavarunk itt asszem egy lelket sem. Sátrakat felállítjuk, eszünk pár falatot, beszélgetünk, amíg ránk nem esteledik. Mindenki fáradt, este 10-kor bebújunk a sátrainkba. Holnap lesz a nagy nap.
1. nap, június 4.
Az átkelés - Az első kikötés Cres szigeten - Kovacine Kemping -Egy este Cres városában
Reggel 5 óra felé hallom az első mocorgást, Geri a legfrissebb közülünk. Rögtön nekilát egy nutellás kenyérnek, - szokásához híven - ami tökéletes junkfood, ezt korábban meg is beszéltük. Tomi is előbújik a sátorból. Megkezdődik a szokásos procedúra, sátorbontás, elpakolás, reggelizés. Így ment ez minden túrán, ezután is így fog menni. Az autókkal beállunk a kikötő melletti fasor egy-egy fája alá, egy hétig most itt kell hagyni a kocsikat, nem állhatnak a tűző napon. Kicsit aggódnak a fiúk, hogy a fűre állunk. Megnyugtatom őket, hogy Horvátországban a legfontosabb, hogy az autód ne legyen útjába másoknak, ha ezt éppenséggel nem a legkörnyezetbarátabb módon oldod meg, az sem számít. Ha viszont éppenséggel valakinek a parkolóját foglalod el, az felér egy súlyos testi sértéssel. Szóval a kocsikat sikerült elhelyezni a legjobb módon, így már nyugodtan ballagunk vissza a táborhelyre, ahol már csak a hajóink vannak összekészítve a túrához. Levontatjuk őket a partra, ami kb. 10 m kiskocsizást jelent és a kövekkel borított talajon szépen vízre bocsátjuk a járgányokat. Egy csoportképet csinálok még magunkról, azután mindannyian beülünk a hajókba és elkezdődik a Cres túra 2025.
A fiúk még soha nem eveztek tengeren. Ez kissé aggodalommal tölt el engem. Hogyan fogják majd viselni az állandó hullámzást? Ezek a jómadarak még csak folyókon, tavakon evezgettek idáig. Azon viszont elég sokat, abban nincs hiány. Magamból kiindulva úgy gondolom, hogy jól meg fogják oldani ezt, de várjuk ki a végét. Jelenleg egy hosszúkás öbölben evezünk, de hamarosan kiérünk a nyílt tengerre, pontosabban az Isztria és Cres sziget közötti szoroson kell áteveznünk, ami testvérek között is 6 km széles nyílt víz. Jelenleg az öbölben apró hullámok vannak, de a szorosban még nem tudjuk, hogy mi a helyzet. Mindannyiunkat lenyűgöz a táj szépsége. A parton csipkés fehér sziklák. Jobb oldalunkon magas hegyvonulat fákkal sűrűn borítva, bal oldalon meredek sziklafalak, omlások, hasadékok, vízfolyások által kivájt mélyedések. Az ilyen vízmosások rengeteg kavicsot formálnak a fehér mészkősziklából és amikor elérik a tengert kavicsos partokat hoznak létre. Ezekből lesznek aztán a legcukibb beach-ek. Egy ilyen parton meg is állunk az öböl nyílása előtt, hogy felöltsük magunkra a mentőmellényeket és a spricókat. Átkeléshez mégiscsak nem árt az óvatosság.
Kievezünk a Plomin öbölből, a víz természetesen jóval hullámosabb, mint az öbölben volt. A fiúk, mintha teljesen természetes lenne, simán veszik az akadályt, teljesen hozzáigazodnak a víz mozgásához, aggodalomnak, pániknak semmi jele. Sőt, megy a hülyéskedés, röhögés, nagyon élvezik a fiúk az új élményt. Meglehet, hogy én jobban tartok ettől az átkeléstől, mint ők. Féltávnál válik láthatóvá a világítótorony. Arra kormányozzuk hajóinkat. Közben feltűnik a komp is, nemrég indult el a kikötőből. Egy óra alatt érünk át a szoroson. A hullámok a partközelben valamelyest megszelídülnek. Nem tudunk kikötni a toronynál, mert nincs alkalmas hely. Mindenütt magas sziklák, amikhez nem jó közel menni még ezeknél az enyhébb hullámoknál sem.
Pár percet elidőzünk a világítótorony tövében, majd a hajók orrát Déli irányba fordítjuk és kezdődhet mostmár az igazi Cres kör.
Mivel lassan 2 órája ülünk a hajóban nem ártana egy pihenő. Nem is várat sokat magára a következő kavicsos beach. Ez éppen jó lesz megpihenni kicsit és a reggelit elfogyasztani. Itt jegyzem meg, hogy még tegnap este megbeszéltük az egyik legfontosabb stratégiát, a pihenőkkel kapcsolatban. Egy óra evezés után 10-15 perc pihenőt tartunk, csak azért, hogy a lábainkat átmozgassuk. Ez nagyon fontos, nem szabad órákig ülni a hajóban. Ez persze nincsen kőbe vésve, a körülményektől nagyban függ. Meglátjuk majd, hogyan tudjuk betartani ezt a szabályt. Visszatekintve lászik a Plomin öböl kijárata, jó messze van.
Reggeli után haladunk tovább part mellett. A fiúk egyik ámulatból a másikba esnek – hiába, nekik ez teljesen új látvány. A víz hol türkiz, hol mélykék, hol zöld színű, persze sohasem ugyanaz, ezen színek különböző árnyalata. A part sziklás, magas, kisebb-nagyobb bemélyedések találhatók bennük. A változatosság gyönyörködtet, nem mondhatom, hogy unalmas lenne. Egy órás lapátolás után a következő megállónk a Plaza Pragajena. Nem egy nagy durranás, nem is kötünk ki, csak megállunk nézelődni. Valami építmény van rajta, még ha a római korból lenne, akkor még azt mondom, hogy okés, de ez inkább Tito idejéből származhat.
Tovább evezünk. Az idő csodálatos kissé szeles, de a hullámok nem vészesek.Innentől kezdődik egy nagyon széles öböl, legalább 6 km-re van a másik csúcsa. Ha közvetlenül a part mellett megyünk, az jó nagy kerülő lenne. Ha egy egyenessel kötjük össze a két csücskét, akkor pedig jócskán eltávolodunk a parttól, ami veszélyforrás lehet. Mivel kemény srácok vagyunk – és spórolni akarunk az erőnkkel és az idővel – úgy határozunk, hogy a rövidebb utat választjuk, vagyis egyenesen haladunk. A kör túra nem jelenti azt, hogy közvetlen a part mellett kell haladni. A Nap egyre melegebben süt, egyre elviselhetetlenebb a hőség. Talán ennek köszönhető, hogy Geri egyre inkább csöndben van, látszik rajta, hogy valami baja van. Ki kell kötni megpihenni és fürdeni egyet. Ahogy kivontatjuk a hajókat a partra, Geri egy szikla árnyékába húzódik, eldől és elalszik. Tomival eszünk pár falatot. Míg Geri alszik, mi addig kihasználjuk az időt egy kis fürdőzésre. Elsőre hidegnek tűnik – hiába, még június eleje van. Pár másodperc alatt a test hozzászokik a hideghez, így aztán már nagyon jól esik a hideg víz a felhevült testnek. Viszek magammal úszószemüveget, hogy a víz alatt ki tudjam nyitni a szemem, ugyanis itt találhatók általában az igazi csodák. Geri felébred, enni nem kér, de látszik, hogy jobban van. Tudjuk folytatni a túrát.
Elvileg egy óra múlva ott vagyunk a kempingben. Sőt, a következő szirt mögött már biztos ott van a kemping. (Ez a két mondat sokszor el fog hangzani az elkövetkező napokban.) Jó másfél óra múlva kötünk ki a Kovacine kemping strandján. Hosszan elnyúló fehér kavicsos partja van, amit feltöltöttek még fehér apró szemű kőzúzalékkal is. Csodaszép az idő, a strand teli van fürdőzőkkel, mindenki happy. Gyorsan bontunk egy-egy sört (ami persze a hajóban megmelegedett), hogy igyunk az első nap sikerére. 31 km-t eveztünk, kezdetnek nem rossz, fáradtságnak nyoma sincs rajtunk, kemények vagyunk, mint a kád széle.
Elindulunk a recepció felé, hogy lefoglaljuk a sátor helyünket ma éjszakára. A recepcióssal megtárgyaljuk, hogy egy „parcellát” kérünk, és 3 sátrat fogunk rajta elhelyezni, autónk nincs, ugyanis kajakkal érkeztünk. Azt hittem ez meglepő lesz a hölgy számára, de nem tudtuk zavarba hozni. Mindenre van megoldás, ha jól emlékszem 77 Euróval meg is ússzuk ez egészet, ráadásul a parcellánk közvetlen a part mellett van. Ez nagyobb királyság, mint amire számítottam. Gyorsan berendezkedünk a helyünkön, kajakokat kézben felvisszük, kicsomagolás, sátor felállítás. Majd egy jó tusolás.
A kempingből indul egy „kisvonat” Cres városba (kb. 3 km a távolság, oda-vissza 5 Euro/fő). Du. 6 óra felé indulunk be, ez a mai nap kulturális része, és természetesen egy vacsorát is el kell fogyasztanunk még. Kb. 10 perc alatt érkezünk be Cres kikötőbe. Innen pár percnyi járásra van a város központja, amely zsúfolásig van éttermekkel, bárokkal. Kiválasztjuk a megfelelő éttermet, ki-ki megrendeli a fogára való ételt. Finom, de fine-dining adag, azaz a mai elégetett kalóriát biztosan nem fedezi. Így jártunk.
Este 9 felé visszavonatozunk a kempingbe, majd mikor már teljesen besötétedik eltesszük magunkat holnapra. Előttünk a végtelen tenger mozdulatlanul nyújtózik, a horizonton Isztria sziluettje még halványan dereng.
2. nap, június 5.
Reggeli magány - A Hrid Zaglav világító torony - Első csata a hullámokkal - Plava Grotta, klausztrofóbiásoknak nem ajánlott - Ebéd a Slatina kempingben - Kártérítés Zecáért
Reggel 5 órakor bújok ki a sátorból, én vagyok az első. Csendben – hogy fel ne ébresszek bárkit is – lemegyek a tengerpartra nézelődni. A víz tükörsima (még ilyenkor). A Nap már felkelt, szerencsére még a hegyek mögött van, de érezhető, hogy ma is meleg lesz. Isztria partjai elég jól kivehetők, sőt még a Plomin öböl torkolata is látszik, ahonnan tegnap jöttünk. Itt a jó alkalom egy kis mozgásra, megcsinálom a szokásos reggeli tornámat, ami főleg hasizom erősítő és egyéb nyújtó gyakorlatokból áll. Itt jegyezném meg, hogy az ilyen túrák alkalmával nem árt, ha nap végén egy jó 10 perces nyújtást csinálunk. Vagy reggel, ha már este lusták voltunk rá. Jó néhány percig elnézelődök a parton, minden olyan idilli most.
A Kovacine kempingről annyit, hogy bárkinek szívesen ajánlom. Nem drága és nagyon jól felszerelt, a mosdók patyolat tiszták, igazi európai standard minden. A sátor parcellák is árnyékosak. Jobbat kívánni sem lehet.
6-kor már a fiúk is felkelnek. Mindenki pakolászik, a reggeli rutin feladatokat végezzük. 8-ra már mindegyik hajó a vízparton hever, bepakolva, már csak meg kell tolni és a vízen is van. Beszállás. Irány a Valun öböl túlsó csücske. Már este megegyeztünk abban, hogy nem megyünk az öböl partja mentén, mert az plusz 15 km-t jelentene és látnivaló pedig nemigen van. A csücsök 6 km ide, ami egy órás evezést jelent. A szél egy kicsit megélénkül, de ennyi kell. Keményen lapátolunk a nyílt vízen, reggel még van kalória bőven. Jobbra – ahogy távolodunk a parttól – feltűnik újra az Ucka hegység, ide látszik a Vojak csúcsa (1400 méter magas). Szűkebb hazám, Opatija fölött magasodik. Jól esik látni.
Egy óra múlva érjük el az öböl csücskét. Ekkor jelenik meg szemből a Jadrolinija gyorsjáratú katamaránja, valószínűleg Cres városába tart. Pár száz méterrel távolabb húz el mellettünk, akkora hullámokat gerjesztve, hogy a fele sem tréfa. Erre bizony rá kell fordulni, ugyanis a hullámok átbuknak, olyan magasak. Megállunk, várjuk, hogy a hullámok ideérjenek. Hál Isten addigra veszítenek erejükből, már nem tarajosak, így nem jelentenek veszélyt. Az ember ilyenkor döbben meg, hogy nem csak a természet képes nagyot alkotni, hanem az ember is. Gratulációm a mérnököknek!
Végre elérjük az öböl túlsó csúcsát. Ahogy megkerültük a szirtet, az időjárás kezd egy kissé zordabbra fordulni. Az ég homályossá válik, a napfény már nehezebben hatol át a párarétegen. A szél kezd megerősödni, hullámokat gerjesztve, amelyek már dobálják a hajót. Hamarosan meg kell pihennünk az egyezményünk szerint. Találunk is egy cuki helyet, ahol megpihenhetünk és elfogyaszthatjuk szerény reggelinket. Innen már látszik a következő megállónk, a Hrid Zaglav világító torony, ami egy kis szigeten épült, hogy a szigetnek van-e neve, az nem derült ki.
Kifutunk a védett kis öblöcskéből, megcélozzuk a világító tornyot, ami kb. 3 km-nyire van. A hajókat egyre jobban dobálják a hullámok, szerencsére teljesen szemből jönnek. A 3 km-es távot hamar legyőzzük és kikötünk a sziget É-i partján, ami nem is annyira egyszerű a hullámok és a sziklás part miatt. Sirályok tömege kering a fejünk felett. Látszik, hogy pánikban vannak, nem sok kajakost láthattak életükben. A világító torony épülete elhagyatott, az ablakait még Milosevic idejében lophatták ki. Azt figyelem, hogy talán valamelyik sirály berepül rajtuk, de nem. Úgy tűnik, hogy a sirály szárnyának fesztávja nagyobb, mint az ablak szélessége, ergo nem tud berepülni. Valahogy Hichkok jut eszembe, a Madarak című filmje. Nem csodálkoznék, ha megtámadnának, persze a fiúkkal biztosan visszavernénk a támadást. Mint mondtam – kemény gyerekek vagyunk.
A szigetet meglepően sok fajta virág borítja. Süvít a szél körülöttünk, körbe tekintve sehol senki, igazán kietlen egy sziget ez. Azt hiszem semelyikünk sem töltene el itt egy éjszakát.
Sziget kipipálva, egy jó fél órás bámészkodás után megyünk tovább. Az időjárás egyre zordabbá válik, a szél még erősebben fúj, a hullámok egyre magasabbak, némelyik már fehér tajtékkal a tetején bukik át. Itt az ideje a hullámvasútazásnak. Ahelyett, hogy menekülnénk a part felé elhatározzuk, hogy maradunk jó kilométernyire a parttól, mert itt a hullámok magasabbak. – Hát ez nem a Berettyó! – ujjong Geri. Ilyet otthoni vizeken nem lehet tapasztalni. A hajó orra felfut a hullámra, az égnek ágaskodik, majd átbukik a csúcson és a mély hullámvölgybe csapódik fröcsögve. Az utána következő hullámba pedig belefúródik, elöntve a hajó orrát majd a beülőig. Ha nem vigyázunk, még a hajóba is bejöhet átcsapva a hullámvédőn. Így hánykolódunk a mélykék vízen legalább egy órán keresztül. A fiúk önfeledten élvezik az új élményt, én azért próbálom a part felé konvergálni a csapatot, arra mégis biztonságosabb. Mondanom sem kell, hogy sem spricó sem mentőmellény nincs rajtunk. Ez nálunk nem szokás. Tudom, hogy néhányan most felhördülnek olvasás közben – és valószínűleg igazuk is van. Nekünk meg szerencsénk – maradjunk ennyiben. Lubenice előtt megpihenünk, megebédelünk.Pihenő után hamarosan Lubenice híres strandja tűnik fel mellettünk először, azután fenn a sziklán Lubenice városka. Volt egy kósza gondolatom, hogy fel kellene gyalogolni a városba a strandról, de azt hiszem ez most nem fog menni. Ehelyett inkább evezzünk tovább a híres-nevezetes Kék-barlag (Plava Grotta) felé, ami már next door, ahogy a ködös Albionban mondják. Hamarosan fel is tűnik a zárt öböl, az oldalában néhány lyukacskával, amelyikben valahol ott van a Kék-barlang.
Befordulunk az öbölbe, így a hullámok már oldalról támadnak. Egyre jobban kell figyelni, hogy ne csapjanak át a beülő peremén. Tomi és Geri megússzák, én sajna egy nagy hullámot bekapok, a hajóm félig megtelik vízzel. Borzasztó súlya lesz a hajómnak, alig tudom húzni a lapáttal, de mivel kemény csapathoz tartozom, ezért menni fog a partra vergődés. Partot éréskor nem tudok olyan gyorsan kiszállni, hogy még egy hullámot ne kapjak a hajóba. Így jár, akinek nincs fenn a spricója. Kikászálódunk a hajóinkból, kivontatjuk a kavicsos partra, jó messzire a víztől, nehogy egy hullám visszasodorja őket.
A cél a Plava Grotta megtekintése – úszva. Másképpen persze nem is lehetséges. A barlangnak sokkal nagyobb a híre, mint maga a barlang. Ez Horvátországban gyakran előfordul, hogy egy látványosság túl van hype-olva. Beúszunk. A barlang annyira kicsi, hogy már nyomasztó. Mintha egy szűk vájaton kellene bepréselni magamat. Tomi és Geri be sem mernek jönni. Én is enyhe klausztrofóbiát érzek, de a kíváncsiság erősebb a félelemnél. Beúszom a végéig (ami max 10 m), kék színt egyáltalán nem látok. Ám mikor visszafordulok, akkor bizony feltűnik egy csodálatos kék szín a víz alatt. Kár, hogy nem süt be a nap, akkor lenne csak igazán csodás! Most azonban visszafogott ámulatba tudok csak esni. Hát ennyit a Kék-barlangról. Még fotókat sem csináltam. Kicsit üldögélünk, én a vizet meregetem ki a hajóból. Elindulunk.
Következő megállónk Martinscica kemping, amit 14:40-kor érünk el. Elvileg teljesítettük a mai távot. Persze van még egy opció, de erről később. Legfontosabb most egy jó fürdés. Ennek érdekében használni fogjuk a kemping erőforrásait, még ha nem is fizetünk érte. Milyen jó, hogy nem kocsival, a recepción keresztül jövünk! Senki sem tudja, hogy a kempingben vagyunk. Bármit használhatunk, elvileg ingyen. Még sátrazni is tudnánk, de azért ennyire pofátlanok nem vagyunk. A tusolót viszont lelkiismeret-furdalás nélkül használjuk. Utána pedig az éttermet. Bár, az amúgy is fizetős.
Geri Snitzel Wiener Art eszik, ami a legjobb döntés. Tomi és én Spagetti Bolognese-t, ami a kisunokámnak is kevés lenne, szóval ma éhesek maradunk. Jónéhány órát eltöltünk a kempingben ilyen formán.
Este 6 felé eldöntjük, hogy folytatjuk a túrát még ma a Zeca szigetre. Ez a tervezetben is benne volt, mint opció, ha nem leszünk fáradtak és jó az idő, bla-bla. Szóval egyhangúan megszavaztuk, hogy megyünk és ma vadkempingezni fogunk. A Zeca amúgy is egy frankó hely, legalábbis van egy hosszú homokos! strandja, ami Horvátországban ritkaságnak számít. Ez látványosságnak is jó lesz, hát még aludni! A sziget egy órai evezésre van innen, akkor rugaszkodjunk neki. A Martinscica öbölből kikanyarodván ott is van előttünk a sziget. A tenger kicsit hullámos, de nem annyira, mint délelőtt. Egy óra alatt el is érjük a szigetet. A part mindenütt sziklás, kikötésre teljesen alkalmatlan. Persze ez kit érdekel, mikor ott vár ránk a homokos part. Pár perc alatt fel is tűnik a szép félkör alakú öböl a fehér kavicsos partjával. Várjunk csak! A formája hasonlít a képen látottakra, de hol a homok? Teljesen meg vagyok kavarodva. A fiúk jogosan követelik a homokos partot, ügyvéddel fenyegetődznek, azután önkényesen megállapítanak egy kártérítési összeget, amely igen gyorsan duplájára emelkedik, miután kikötünk és a parton lévő pár szem homok is sirály guanóval van borítva.
Bezzeg, ha ezt a túrát Tomi szervezte volna, akkor itt most lenne homok és a sirályok is külön illemhelyre járnának vagy egyáltalán nem is lennének. És akkor még nem beszéltünk a part mögött elterülő mocsárról, ami nem túl bizalom gerjesztő. Szóval kisebb elégedetlenség lesz úrrá a társaságon. Hol fogunk sátrat verni? A sirályszar tetején a kavicson? Bejárom az egész partot, de sehol sem találok alkalmasabb helyre.
Nincs mit tenni, itt kell megszállni. Este 8 is elmúlt már, muszáj lesz itt éjszakázni. Sátorállítás kavicsos parton. Ez az új feladat. Még sohasem csináltam. A terep teljesen nyitott, szél ellen semmi sem véd. Szerencsére a szél majdnem teljesen elült. Cövekeket leütni? Hova? Kavicsba? Persze! Meg lehet oldani, csak jókora köveket kell rátenni. Szóval megoldottuk. Geri sajna egy homokosabb, ámbátor sirály guanósabb helyre rakta a sátrát, ami egész éjszaka bűzölgött neki.
A hangulatot kissé javította a naplemente látványa, ami csak a mai este adatik meg, mert holnaptól már olyan helyeken leszünk, ahonnét nem látjuk.
Sátrak végre állnak. Szilárdan, biztonságosan. Nem messze tőlünk horgonyoz egy luxus katamarán, hallatszik a jó hangulat felőle. Nem irigykedünk, nekünk is hasonlóan jó dolgunk van. Itt vagyunk mi is, katamarán nélkül is jó hangulatban, szabadon, mint a körülöttünk repkedő sirályok. A naplemente nekünk is ugyanolyan szép. Nyugovóra térünk. A tenger apró hullámai gyengéden nyaldossák a partot, monoton hangjukkal lassan elaltatják a vándort.
3. nap, június 6.
Vérhold - Újabb álmodozás Galijola szigetről - Pihenés a Camping Bijarban - Ebéd Osorban - Menjünk, vagy ne menjünk? - Átkelés a csatornán - Esti érkezés Baldarin kempingbe
Éjjel 2 óra felé szükségét érzem, hogy kimenjek a sátorból. Csodálatos az éjszaka. Sehol egy mesterséges fény, még sincs teljesen sötét. Azaz, kivéve az ütemesen felvillanó világítótorony fényét, messze-messze a Galijola szigeten. (Erről a szigetről még lesz szó.) Biztosan a Hold világít. Keresem az égen, magasan, de nincs sehol. Aztán egyszer csak meglelem: majdnem a tengerbe vész, annyira alacsonyan van és vörösen világít. Hát ilyet még sohasem láttam! Vérhold, mondanák a spiri megszállottak. Nekem csak egy természeti jelenség, de annak nagyon érdekes. Vöröses ezüsthíd húzódik végig a felszínen. Még mindig szélcsend. Ez a nyugalom fantasztikus.
Visszabújok a sátorba, még sokáig nem tudok elaludni. Eszembe jut a mocsár mögöttünk. Mi van, ha valamilyen mérgező gáz tör fel belőle éjszakánként és reggelre mindannyian holtak leszünk? Talán metán? Annak éreznénk a szagát. Vagy szénmonoxid? Azt nem lehet érezni. Pár vegyületet még végig sorolok magamban, aztán hagyom a fenébe az aggodalmakat. Ha ez a sorsunk, akkor itt pusztulunk, oszt kész!
Reggel 6 felé ébred a társaság. Csendes minden. Sehol senki, kivéve a katamaránt az öbölben, de azon még alszanak. Kellemesen hűs a levegő a parton. Messzelátómmal keresem a Galijola szigeten a világítótornyot. Meg is találom. Hát ez jó messze van! Mai napra volt egy ilyen kósza gondolat, hogy ki kellene evezni a világítótoronyig, majd onnan a Cape Osor fokig vissza. Csakhogy ez egy 24 km-es kitérő lenne, nem is szólva arról, hogy végig nyílt tengeren. Bármi közbejön, nincs lehetőség partot érni gyorsan. Másik, ami ellene szól, az a hajók súlya. Tele vannak felszereléssel, szenvedős lenne ezt most bevállalni. Arra az elhatározásra jutunk, hogy ez a kitérő most értelmetlen és túl kockázatos lenne. Belenyugszom a döntésbe, holott már évek óta tervezem ezt a túrát. Vonz a nyílt tenger kihívása, nem is a sziget maga. Sebaj, ennek egy teljesen külön túrát fogok szánni, üres hajóval.
Elvégezzük a reggeli szokásos teendőket, majd negyed 9 felé komótosan elindulunk. Ma Osorba kell eljutni, ez a fő csapás iránya, csak 13 km, elvileg 2 óra, ha nem állunk meg sehol. Zeca szigetről Cape Osor felé kell hajózni, a fokot elérve pedig balra, Losinj partjainál evezünk pár kilométert. Zeca nem is olyan kicsi, mint ahogyan a térkép alapján gondolja az ember. Két km-t kell eveznünk, mire elérjük a sziget végét. A part végig sziklás, kikötésre alkalmatlan. Tegnap hiába jöttünk volna tovább, nem találtunk volna egyáltalán táborhelyet.
Az átkelés a nyílt vízen Cape Osorig símán ment, annak ellenére, hogy a szél megerősödött és a hullámok is nagyok voltak. Gyakorlatilag 1 óra alatt teljesítettük a távot. Irányzéknak Losinj legmagasabb hegyét használtuk. Tavaly Gáborral jártunk ezen a helyen, így ismerős volt minden.
A fokot elérve balra kanyarodunk, és Losinj partja mentén evezünk. Keresünk egy pihenésre alkalmas helyet, de egyelőre nem találunk ilyet. Viszont egy sziklás, barlangos partnál megállunk, kiszállni a hajóból nem ajánlatos, mindenütt csak sziklák. Végül úgy döntünk, hogy nem pihenünk meg, hiszen innen már csak 4 km van hátra. A víz teljesen lecsendesedik, szinte tükör sima. Geri megjegyzi, hogy harmadik napja evezünk, de nem is láttunk delfineket. Hihetetlen, de ahogy ezt kimondta, már fel is kiált, hogy balra mintha uszonyokat látott volna. És valóban, tényleg feltűnik két uszony egy pillanatra. Ezek kétségkívül delfinek. Megállunk, erősen kémlelünk abba az irányba, de többé nem tűnnek fel az uszonyok. Ennyi volt a delfin nézegető. Azért ez elgondolkodtató, hogy a gondolatok és a történések hogyan függenek ilyen módon össze. A feleségem – és általában a nők - szokta megérezni így a dolgokat. Geriben erős a női megérzés?
11 óra felé érjük el Osor városát, a Camping Bijar strandján kötünk ki. Egy fürdőző sincs a strandon, a tenger azért még nem annyira meleg. Hajóinknak találunk egy árnyékos helyet, néhány fa egészen a víz fölé nyúlik. A strand rövid is és keskeny is. Mellette van a csónak kikötő. Nem ez a fő strandja a kempingnek. A vizes holmikat kiteregetjük a sziklákra.
A fiúknak beígérek egy korsó sört, én fizetem ezt a kört. Felbattyogunk a meredek lépcsőkön a bárba. Csak üveges sör van, mert ma nyitották meg a szezont, a készlet még nincs teljesen feltöltve. Ez kisebb elégedetlenséget okoz a társaságban. Durcásan, de megisszuk az üveges Ozujsko söröket. Ha már itt vagyunk a kempingben, akkor érdemes tusolni egyet. Soha nem tudhatja az ember, hogy mikor jut legközelebb fürdővízhez. Dél körül indulunk el városnézésre. Osor esetében ez nem lesz hosszú – a város nem egy metropolisz, de legalább öreg. Már a rómaiak is lakták, ők ásták ki a csatornát, két szigetet alkotva meg ezzel. A kempingből kb. 10 perc sétával érjük el a templomteret. Innen nem messze van a népszerű pizzéria, az Orfej. Jelenleg minden asztal foglalt, így tovább kell állnunk.
Javaslom a Konoba Bonifacic éttermet a srácoknak, itt tavaly jót ettünk Gáborral. Nincsenek túl sokan az étteremben, az árak sajnos kicsit drágák, ezért csak sörözünk. Innen visszamegyünk az Orfejbe pizzát enni. Szívesen ajánlom ezt a pizzériát mindenkinek. Én már többször ettem itt pizzát, sohasem csalódtam és az árak is tűrhetőek. Ebéd után a kempingben sziesztázunk egyet. Geri nagyon szeretne maradni egész délután, sőt éjszakára is, neki már nincs kedve ma evezgetni. Meg is értem, hiszen ez a kemping nagyon barátságos.
A terv szerint azonban a mai napon el kell érnünk Cres Déli részét, csak így teljesíthetjük az egy hetes túrát. Az egyes szabály lép életbe: ha lehet menni, akkor menni kell. Délután fél 6 felé tovább indulunk. A Nap már nem tűz olyan erősen, szél gyakorlatilag nincs. Ma még csak 13 km-t jöttünk, tehát erőnk is van bőven. Újra kajakokba szállunk, kifutunk az öböl vizére, ahonnan egy bal kanyarral beérkezünk a Crest Losinjtól elválasztó csatornára. A csatorna talán 100 m hosszú, pillanatok alatt át lehet kelni rajta. A hidat naponta kétszer nyitják ki, hogy a hajók át tudjanak kelni rajta. Kajakosok átférnek a híd alatt.
A túloldalon egy zárt öbölbe jutunk, ami lassan szélesedik majd ki. Jobbról Losinj szigetének hegyvonulata kékellik. Ebből a perspektívából még nem láttam, de el kell ismernem, hogy lenyűgöző. Mivel a tenger szinte tükör sima, ezért nem követjük a part vonalát, hanem jó távol a parttól lapátolunk.
Hat km megtétele után állunk meg pihenni egy szép öblöcskében. Folytatjuk utunkat mostantól már a part mentén. Erre már nincsenek hegyek, legfeljebb 10-20 m magas lehet a szárazföld. Mondhatnám, hogy unalmas, de azért ez túlzás lenne. A partvonal változatossága bőven kompenzálja a szárazföld egyhangúságát. A sziget vége felé a tenger is sekély vizűvé válik, egyre több helyen állnak ki sziklák a fenékről. Vagy alattomosan a felszín alatt bújnak meg, nagyon kell figyelni, nehogy egy ilyen csipkés sziklára ráfusson a hajó. Jobb lesz beljebb menni egy kicsit.
Cres déli része már szinte teljesen lapos. Ennek köszönhetően, feltűnik a Velebit hegység a távolban. Szeretem a Velebitet. Horvátország ikonikus hegysége, sok monda fűződik hozzá. Opatijából is gyakran látom, tiszta időben. A sziget legdélibb csücskén áll egy világítótorony. Ezt megkerüljük és innentől már Kelet, Észak-Keletnek evezünk. Hamarosan megérkezünk a hosszú öbölbe, ahol a Baldarin kemping található.
A kemping strandján kötjük ki hajóinkat. Már sötétedik, senki sincs a strandon. A recepcióba megyünk a szállásunkat intézni. A recepciós első kérdése, hogy a „nudist” vagy „textil” részre szeretnénk sátrat verni? Szinte egyszerre vágjuk rá: textil. Egy éjszakát fogunk itt tölteni, holnap reggel úgyis korán elhúzzuk a csíkot. Elfogadjuk a felkínált parcellát, kicsit fentebb van a domboldalon, ezért előkerülnek a kajakszállító kiskocsik, azon húzzuk fel a hajókat. Sátrak felállítása már teljes sötétben történik. Mosakodásra marad még idő, azután eltesszük magunkat holnapra. A kemping már elcsendesedett, nekünk is pihennünk kell, így aztán bebújunk a sátrainkba. A telihold sejtelmesen fénylik át a ponyván keresztül.
4. nap, június 7.
Reggeli mérgelődések - Újabb hullámos szakasz, majd unalom - Pihenő a Koromacno öbölben - Barlangok és sziklák - Mali Bok a kétes táborhely
A reggel a kempingben virrad ránk. 5 órakor felkelek, kipihentem magam. Elmegyek a tusolóba (ennél vannak modernebbek is), tegnap este már nem volt kedvem tusolni. Ez a kemping nem egy megnyerő számomra, kissé szedett-vedettek az épületek, a kempingen belül magánterület is van!(?) Nem érzem a profizmust. Geri és Tomi is felkelnek, megint következik a szokásos rendezkedés, amit egyre inkább utálok. Milyen jó lenne, ha valaki ezeket elvégezné helyettünk! Nekünk csak evezgetni kellene, meg szórakozni. Előkerül Tomi elemózsiás zsákja. Oldalán egy meglehetősen nagy lyuk tátong. Hát, emmi? Még a Zeca szigeten, éjszaka rágta ki egy egér, vagy ilyesmi – mondja Tomi. „Hallottam éjszaka a motoszkálást a sátoron kívül – ott volt a zsák”. Belekajált a kolbászba a kisegér. Hihetetlen szaglása van az egereknek! Tanulság: az élelmet a hajón belül kell tárolni éjszakánként. A kempingben van egy elég nagy szupermarket, ott be tudunk vásárolni ivóvízből, ételből két napra is. Ma este szinte 100% a vadkemping, Cres keleti oldalán nincs lakott település vagy 70 km hosszon, onnan, ahol most vagyunk. Tehát fel kell készülnünk. És még a vihar eshetőségére is gondolnunk kell. Abban azért titkon reménykedem, hogy valamelyik beach-en lesz talán egy bár. A kajakokat lekocsikázzuk a partra. Szép napos idő ígérkezik, egyelőre nincs szél, persze most egy keskeny öbölben vagyunk. Van egy érzésem, hogy ez nem lesz így, amint kiérünk az öbölből. Itt a sziget vége, ilyen helyen bármi előfordulhat.
Majdnem 10 óra van, mire elindulunk. Kievezünk a „textil”-es kempingből, a „nudist” strand előtt haladunk. Egy-két koránkelő van még csak a strandon. Jól sejtettem, amint kiérünk az öbölből kemény hullámokba ütközünk. Oldalról jönnek, dél felől. Francba! Nem vettem föl spricót. A srácok okosabbak voltak, mint én, már húzzák is rá a beülőre a sajátjukat. Hogy lehetek ennyire barom? Ki kell kötnöm valahol, előbányászni a hajó legmélyebb zugából. Francba! Mondanom sem kell, hogy kikötni sehol sem lehet. Mindenütt sziklás a part. Így jártam, ezt most egy órán keresztül szívhatom. Elérkezünk Cres DK-i végéhez, innen É-nak fordulunk. A helyzet jobb, mivel innentől kezdve hátulról kapjuk a hullámokat. A hátszél mindig jól jön, de az kérdéses, hogy jobb-e a hátulról jövő hullámzás? Ugyanis a hátulról érkező hullámok valamelyik irányba kitolják a hajó farát. Úgy megyünk, mint a részeg ember. Ide-oda kacsázik a hajó orra, alig lehet kormányozni. Én ráadásul orrnehézre pakolhattam a kajakot, mert igencsak nehezen tudom egyenesben tartani.
Jobbról a Trstenik sziget látszik a kis világító toronnyal. Távolabb pedig Pag sziget, azon túl pedig a Velebit hegység. Bal oldalunkon a part alacsony és sziklás. Sok a beugró öböl, strandokkal. Ezeket kihagyjuk, majd egy óra múlva akarunk csak megállni. A hátszél szépen tol bennünket. A hullámok pedig ütemesen taszigálják a hajók farát, felkapják és tolnak egyet rajta. Amikor hullámvölgyben vagyunk, akkor meg belassulunk. Szinte zombi módjára evezünk. Bambulás van ilyenkor, nem beszélgetünk. Hullámzásban mindig ez van. Visszatérünk a csecsemő korba, amikor még ringatták a bölcsőnket. A ringatás ki tudja kapcsolni az agyat, legalábbis parkoló pályára helyezi. Egyik szirt után következik a másik. Mindegyik különbözik, mégis minden olyan egyhangúnak tűnik. Azzal ütöm el az időt, hogy próbálom megbecsülni, milyen messze van a következő szirt. Vannak 20 perces, 30 perces távolságok. Az órámon ellenőrzöm, hogy mennyire pontosan tudom megbecsülni az időt. A partmenti táj nem túl változatos. A partvonal fehér vagy sárga sziklákból áll, beljebb sűrű zöld bokrok vagy törpefenyők. Nincsenek se dombok, se hegyek, se fák. Csak elképzelem, hogy nyáron micsoda hőség lehet itt!
Délután fél 2-kor kötünk ki egy barátságos öbölben. Ez a Galboka Beach. Itt van pár fa is, annak az árnyékában meg tudunk húzódni. Eszünk, iszunk, üldögélünk. Geri arra szavaz, hogy töltsük itt a déli nagy pihenőnket, mivel eléggé elfáradtunk már. 19 km van mögöttünk. Majd a délutáni szakaszt innen folytatjuk. Tomival nem nagyon támogatjuk az ötletet, mi inkább tovább mennénk. Cres nagyon hosszú. Menni kell, amíg jó idő van. Nem tudni, hogy mit hoz a holnap.
Két órakor indulunk tovább. Innen megváltozik a táj. Már törpefenyők sincsenek, csak kopár kősivatag. Fehér, sárga és barna színek váltják egymást. Madarak sem röpködnek, nincs itt semmi. Még vitorlás hajók sem járnak erre. Végtelenül unalmas ez a szakasz. Alig várjuk már, hogy történjen valami.
Másfél órát hánykolódunk a kősivatag mellett. A Nap erősen tűz ránk, 10 percenként bele kell mártanom a sapkámat a vízbe. Mindannyian nagyon fáradtak vagyunk. Annyira hiányzik már valami emberibb táj. Aztán a parton megpillantunk egy nagyobb házat. Hála Istennek! Végre valami civilizáció. Ahogy közeledünk a ház felé egy kisebb öböl nyílik meg előttünk. Itt szintén van egy ház, néhány autó, motorkerékpárok, fürdőző emberek. Hurrá! Hát elérkeztünk végre a Koromacno öbölbe. Fél 4 van. Ráadásul micsoda barlang van itt! Nem igazi barlang ez, hanem egy meredek sziklafalnak az alja beomlott. A levált sziklák a tengerben pihennek a fal előtt szétszóródva. A fal tövében pedig hófehér kavicsos part, talán 2 m széles lehet és 20 m hosszú. Ezt a helyet a strandról csak úszva lehet megközelíteni. Először a strandon kötünk ki, de mivel elég kevés az árnyékos hely, ezért úgy gondoljuk, hogy inkább átevezünk a fal tövébe, mert az most éppen árnyékban van. Nagyon meredek a kavicsos rész. Fel kell rángatni a hajókat a kavicson egészen a sziklafal tövébe. A fal teteje jócskán fölénk nyúlik, remélem ez nem most fog a nyakunkba szakadni!
Én fürdöm egyet. Végig úszom a sziklafal mentén, talán találok egy igazi barlangot. Vannak kisebb lyukak, de inkább ide nem mennék be. A víz valamiért nagyon hideg. Átúszom a strandra kicsit körülnézni. Nagy vízszintes placc van itt fákkal. Igazi oázis a kősivatagban. Egy kocsiút is vezet ide, valahonnan a sziget belsejéből. A helyiek járnak ide fürdőzni valószínűleg. Most éppen néhány olasz is van itt motorkerékpárokkal. Látványos ez az öböl, főleg a sziklafal dobja fel. Visszaúszom a többiekhez. Megebédelünk (sajt, kolbász). Pihengetünk. Eddig 27 km-nél tartunk. Elvileg a strand alkalmas lenne éjszakázásra, de valahogy mégis úgy döntünk, hogy tovább megyünk. Hátha találunk egy még jobb helyet.
17:30-kor indulunk tovább. A cél, hogy elérjük a Mali Bok nevű beach-et. Elvileg 12 km-re van innen. Hogy milyen, hogyan néz ki egyáltalán, azt nem tudjuk. Remélem lesz egy presszó, ahol hideg csapolt sört adnak.
Mostantól a táj teljesen megváltozik. Az eddigi lapos kősivatag helyett meredek partok kezdődnek, csupa szikla minden. Néhol akár száz méter magasba törnek fel függőlegesen a sziklák. Nagyon hasonlít ez a rész Krk DK-i partjaihoz.Az egyik szirt után egy hatalmas, katedrális szerű barlang tárul fel. Óriási. Ide be kell eveznünk! A barlangban türkiz a víz színe, a partja fehér kavicsos. Beevezünk Tomival, Geri valamiért nem mer bejönni. Nagyon impozáns ez a képződmény. Nem szállunk ki a hajókból, innen nézelődünk. Csinálok néhány szelfit, megállapítom, hogy a fotók egyike lesz a túra jelképe.
Több hasonló – bár ennél kisebb – barlanggal is találkozunk a további úton. Ezeket rendre mind megvizsgáljuk. A tenger még mindig hullámzik, csakúgy, mint délelőtt, hátulról taszigál minket. Jó lenne, ha abbahagyná már. Azt hittem, hogy késő délutánra csak lenyugszik egy kicsit, de nem. A fiúk is panaszkodnak már, látom, hogy fogy az erő és a türelem. A sziklafalak árnyékában evezünk, mivel a Nap még mindig erősen tűz.
Az egyik szikla mintha egy monumentális mammutot ábrázolna. Ezt muszáj lefotózni! Innentől kezdve azzal ütjük el az időt, hogy ki milyen alakzatot lát egy sziklában. Geri egy koponyát vél felfedezni, Tomi egy majmot. Persze ezek mind grandiózus méretűek. Egyre többször látunk vadkecskéket a sziklák tetején. Némelyik a függőleges fal valamelyik keskeny párkányán álldogál és bámul minket, vagy éppen megpróbálja kilegelni a repedésben zöldellő füvet. Képtelen helyekre is lemásznak egy kis élelemért. Felfedezünk néhány keselyűt is. Magasban köröznek fölöttünk. Most vagy ránk fáj a foguk, vagy azt várják, hogy valamelyik kecske lezuhan a szikáról? Olvastam, hogy a sziget ezen részén van egy fakó keselyű rezervátum.
Érdekes sziklaképződményekkel találkozunk. Tengeren úszó csatahajó, vagy éppen várkastély, hegyes tornyokkal. Van itt minden!
Este 8 óra felé érkezünk el egy öbölbe, ahol ki lehet kötni. Ki is kell kötnünk, mert már nagyon-nagyon fáradtak vagyunk. Mindenütt óriási sziklatömbök a parton, amelyek látszik, hogy föntebbről gurultak ide. Meg egy csónak is van, még a múlt századból. Meg valami építmény, ami összeomlott. A szikla oldalába vájva pedig egy út. Ez valami civilizáltabb hely lehet, ide járnak emberek. Megnézem a Google Maps-on. Bizony ez Mali Bok. Ez a szakadt hely? Itt nincs semmi!!! Azt hittem, hogy majd egy valódi beach lesz, emberekkel, konobával, sör, csevap, fák, füves placc. Óriási a csalódás. 40 km-t jöttünk és nincs egy árva söröző! Igencsak kell erőltetni a fantáziánkat, hogy hová lehet itt a sátrakat felállítani. Nincs egy talpalatnyi vízszintes placc. Minden kavics, vagy kő. Tanakodunk. Éjszakázzunk itt, ezen a lehetetlen helyen, vagy menjünk tovább? Tomi erőltetné a tovább állást innen, Geri és én azonban nem akarunk tovább menni. Lassan ránk fog esteledni, nem akarok még később, esetleg sötétben sátrat állítani. Itt kell tölteni az éjszakát, nincs mese. Tomi az út végében állítja fel a sátrát, ott talál egy talpalatnyi vízszintes részt. Geri az út alatti támfal tövében alakít ki egy kis vízszintes helyet a kavicsból. Engem a fiúk általában messzire küldenek, mert én erősen horkolok. Tehát én messzebb tőlük, – egész közel a vízhez – alakítok ki magamnak egy pár négyzetméternyi sík helyet a kavicson. Felállítjuk a sátrakat, a ruhákat kiteregetjük. Kilenc órakor kész a tábor.A tenger is elcsendesedik. Összehordjuk a száraz ágakat az egyik szikla tövébe, Tomi tüzet rak. Tíz óra felé teljes sötétség borul ránk. Csak a tábortűz fénye világítja meg a helyet. Nagyon romantikus. Beszélgetünk, nevetgélünk. Egyre jobban tetszik a hely. Hát igen! Pillanatok alatt otthonossá varázsoltuk, belaktuk. Így már egészen szerethető. Csinálok néhány éjszakai fotót. Telihold van, éppen a hegy fölött tartózkodik, sejtelmes felhők veszik körül. Az öböllel szemben a távolban Krk sziget vége látszik. A szél teljesen elült, a tenger kisimult. Végtelen csend honol. Csillagok ragyognak az égen. A meredek kőfalak sötéten borulnak a táborunk fölé.
5. nap, június 8.
Kora reggeli látogató - Eltévedés, és újabb kártérítési igény - Reggeli a Tarej Beachen - Életmentő sör Meragban - Sikertelen delfinnéző - A kemping Belin, ahol nem szállunk meg
Szokás szerint 6 óra felé kelünk fel. Csodaszép napos reggelünk van és szélcsend – eddig. Egy ember fürdőzik a vízben. Mi a francot keres ez itt ilyen kora reggeli órában!? Aztán észreveszem a kismotort a betonút végén, amivel jött. Század előtti vacak, amit már a nagyapjának is ki kellett volna dobnia. Kicsit meglepő, hogy valaki ilyen korai órában lejön egy ilyen Isten háta mögötti helyre fürdeni – egyedül. Persze ez egészséges dolog, követhetnénk a példáját. Emberünk hamarosan elviharzik a csettegőjével, iszonyatos füstöt okádva a kipufogóból, óriási hangorkán közepette. Mi eközben pakolgatjuk a holmijainkat a hajóba, majd eszünk pár falatot. Egészen megkedveltük ezt a helyet, pedig este elég barátságtalannak tűnt.
Part mentén indulunk Északnak. Egy távoli kiszögellés van előttünk 3-4 kilométerre. Egyelőre azt kell elérnünk, akkor látunk majd távolabb. A kiszögellést fél órás evezéssel érjük el. Mikor megkerüljük igencsak furcsa látvány tárul elénk. A partvonal egy hatalmas jobbos körívet ír le, a legutolsó látható pont szinte teljesen visszakanyarodik, úgy néz ki, mintha egy óriási öböl lenne. A reggeli pára még nem szállt föl rendesen, az is nehezíti a látási viszonyokat.
A piros vonal szemlélteti, hogy az átjárót nem lehet látni, mert mögötte is van egy sziget – a Plavnik. Hiába néztem a Maps-et, nem ismertem fel a helyzetet. Utasítást kiadom, hogy márpedig a fekete vonalat követve kell megkerülni a fokot, ami saccra egy jó 8 km-es nyílt tengeri átkelés lesz. Bár, érzésem szerint valami nem stimmel. Sebaj, az idő szép, majdnem tükör vizünk van. Azért a mentőmellényt jó lesz felvenni. Három km megtétele után kezd kibontakozni egy világítótorony látképe, tőlünk balra, olyan mintha az öböl legbelső pontján lenne. Ennek így nincs értelme. Ekkor esik le a tantusz! Itt kell, hogy legyen az átjáró Cres és Plavnik sziget között. A fiúk is megállnak, addigra ők is kisakkozták, hogy valami nem stimmel az útirányunkkal. A francba! Jöttünk egy néhány kilométert fölöslegesen. Persze ennek jogi következményei nem maradhatnak el. A fiúk gyorsan kiszámolják, hogy az eddig is milliós kártérítési összeg mennyivel emelkedik, amiért fölöslegesen fárasztottam őket. Viccet félretéve, tényleg fontos, hogy a térképet sokkal tüzetesebben nézzem meg, ráadásul akkor, ha érzem is, hogy nem stimmel teljesen a térkép és a valóság.Irányt változtatunk, a világító torony felé. Ahogy közeledünk, egyre láthatóbb az a szirt is, ahol a torony van. Jobbról pedig ott az átjáró a két sziget között. Hurrá! A szirt mögött pedig ott lesz a pihenőhelyünk, Tarej beach. Kikötünk a beach-en. Még sehol senki. Ideje reggelizni. Találunk egy jó árnyékos helyet a fák alatt. Ideális reggelihez. Előkerül az utolsó darabka vaj! Meglepő, hogy ilyen sokáig bírta, pedig kapott rendesen meleget. Ha a hajó alján van, akkor ott a víz valamennyire hűti. Ugyanígy a trappista sajt és a kolbász. (Jó sok tartósító szer lehet bennük.) Jól elvagyunk ezen a helyen. Nem sietünk egyáltalán. Merag, már nem lehet messze.
Nekiindulunk és a Cres és Plavnik közötti szorosban evezünk. Az időjárás még mindig kiváló, nincs szél, viszont a Nap egyre jobban tűz ránk pedig még csak 10 óra van. Mi lesz később? Feltűnik előttünk egy komphajó. Messze van. Balról a part magas, sárga sziklás. Jobbról Plavnik lakatlan szigete.
Ez a szoros nem hosszú, kb. 3 km, amit hamar magunk mögött hagyunk. A szoros végén találunk egy nagyon szép öblöt, persze itt ki kell szállnunk megnézni. Ez a Plaza Selezine. Geri úgy gondolja, hogy a déli pihenőnket tarthatnánk itt is. Tomival mi szeretnénk tovább menni Meragba, a kompkikötőbe, mert ott lehet kapni sört. Egyébként is, mindannyian híján vagyunk már az ivóvíznek, valahonnan szerezni kell. Azt is meg kell beszélnünk, hogy a mai napon meddig és hogyan megyünk. A „meddig”, az gyakorlatilag a terv szerint kell legyen, azaz Beli a cél. Beli falucska 17 km-re van innen légvonalban, kényelmes tempóban 3 óra alatt ott vagyunk. A „hogyan” pedig azt jelenti, hogy a két sziget közötti szorosnak a közepén megyünk, messze a partoktól, mert esélyes, hogy delfineket fogunk látni. Legalábbis azt beszélik az itteniek, hogy errefelé legalább 100 delfin él. Meglátjuk.
Jó fél órát töltünk el a beach-en az árnyékban üldögélve, azután tovább indulunk. Mindjárt egy nagy balkanyarral kezdünk. Itt van már nem messze Merag, a kompkikötő egy védett öbölben. Ide látszik a Krk oldali kikötő is, Valbiska. Teljesen jól megfigyelhető, amikor onnan elindul a komp. Most úgy látszik, hogy főidény van, mert amint beérkezik egy komp a kikötőbe a másik már azonnal indul is. Úgy gondolom, hogy ilyenkor nem tartják a menetrendet, sokkal sűrűbben fordulnak a járatok, amikor megtelik a hajó, már indul is. Éppen egy komphajó megy el mellettünk, először velünk egyirányba, majd amint beérkezik Meragba, indul is a másik visszafelé. Néhány utas a felső fedélzetről integet nekünk. A táj lenyűgöző. Ameddig a szem ellát (Beli és még azon túl) magas hegyvonulat húzódik, erdővel borítva. Itt most nem olyan meredek sziklás a part, amilyen tegnap volt, hanem a fával borított hegyoldal a tengerig ér. Egyszerűen csodás. Ez a szakasz a kedvencem. Változatos, üde növényzettel borított magas hegység.
Hamarosan beérkezünk a kompkikötőbe. Itt nem igazán lehet kikötni kishajóval, mindenesetre körülnézünk, hogy hátha. Nincs alkalmas part. De nincs ezzel gond, mert pár száz méterrel arrébb van a falu, ahol fel is tűnik egy plázs és egy szerény csónak kikötő. A csónak kikötő sólyán partra húzzuk a hajóinkat, majd felcipeljük az árnyékba. A falu kb. 10 házból áll. Bolt nem valószínű, hogy lesz. Első dolog viszont, hogy valami ital féleséget szerezzünk, ehhez vissza kell gyalogolnunk a komphoz. Ott láttunk egy jókora bár helyiséget, ott lesz minden. Átvedlünk „civil” ruházatba – úgy vágunk neki az egy km-es gyalogútnak a kompig. Az út felfelé kapaszkodik először, ami nem is baj, mert gyönyörű kilátást biztosít a tengerre. A hőség most már kezd kihívássá válni. Beérkezünk a komp kikötőbe, egyből a bárt célozzuk meg, ahol jelenleg elég sok ember tolong. Vannak itt magyarok is bőven. Vizet és sört veszünk, majd leülünk a teraszon iszogatni. Közbe bámuljuk az autókat, embereket, akik éppen a kompra szállnak föl. Olyanok vagyunk, mint három falusi öregember, akik a falu főterén iszogatnak és minden arra járó-kelőt megszólnak, de legalábbis cikiznek. Ez jó szórakozás. Miután kiürül a kikötő, elcsendesedik a bár is. Mi is visszamegyünk a hajóinkhoz és ki-ki keres magának egy jó fekvőhelyet az árnyékban. Jót alszunk.
Jócskán 3 óra után indulunk neki a délutáni etapnak. A forróság az elviselhetőség határát súrolja, nagyon le kell kenni magunkat, mindenféle Nap elleni eszközt be kell vetni. Elindulunk a sima vízen (szerencsénk van) de nem a part mentén, hanem jócskán távol a parttól. Elvileg delfin lesre megyünk. Viszont a hőség olyan mértékű, hogy ez a nyílt vízen tartózkodás erőst meggondolandó. A part mentén viszont már árnyék van egy vékony sávban. Tomi adja fel elsőnek, elindul a part felé. Gerivel követjük a példáját. Egyébként nem is baj, ha a part mellett megyünk, mert mindenféle érdekes természeti képződményt láthatunk. Kiérünk az árnyékos részre, újra a komfortzónába kerülünk. Delfin lesnek annyi, de első a biztonság.
A parton mindenféle szépséggel találkozunk: kicsi barlangok, szikla alakzatok, tengerből kiálló szikla obeliszkek, fehér kavicsos öblök, amikből erre rengeteg van. Az embernek kedve lenne mindenütt kikötni és egyet csobbanni. Némelyik olyan, hogy a part fölé fák nyúlnak be, mintegy sátrat képezve a kavicstenger fölé. Látunk meredek hegyoldalon álló kecskéket, csakúgy, mint tegnap. Egy sziklafalból kinőtt fa ágán hatalmas barna színű keselyű üldögél. Ilyen közelről még nem láttunk ilyen madarat. Távolból, amikor a fejünk felett köröznek, kicsinek tűnnek, de most meglepődtem. Állítólag a szárnyaik fesztávja eléri a 3 méter is. A víz színe hol zöld, aztán türkiz, majd sötétkék. A színek ámulatba ejtenek még most is, pedig már 5. napja rójuk a tengert. Egyszer vagy kétszer állunk meg pihenni a délután során. Már messziről feltűnik a falu, ami történetesen a hegy tetejére épült.
Este 7-re érjük el Beli strandját. A hajókat kihúzzuk a kavicsos fövenyre, majd elindulunk felfedezőútra. Itt kell lennie a „Brajdi” kempingnek a közelben. Itt is van, bár először úgy tűnt, hogy a városi szemétlerakót, de legalábbis a használtcikk piacot találtuk meg. Volt itt minden, nem akarom részletezni. Valószínűleg a tulaj birkalegelőnek is használja, mert tele van birkabogyókkal. A „recepció”-n ki van írva, hogy munkaidőn kívül érkezők, majd holnap jelentkezzenek be. Árak elég komolyak, ütik a Kovacine kemping árait. Ennyi pénzért nincs kedvem vérhast vagy egyéb fertőző betegséget kapni. Na, itt határozzuk el, hogy ma éjszaka a strandon alszunk. Csak egy szolgáltatást fogunk igénybe venni, a vizesblokk, csakúgy mint eddig csináltuk. Gyanítottam, hogy ez sem lesz nagy szám. Nem lett. Úttörő koromban (1970-es évek) a nyári táborban hasonló megoldások voltak, mint itt. Szuper, akkor ma a tengerben fürdök. Nekem az is jó. Mire totálisan kiábrándultunk ebből a helyből, meg is éheztünk. A strand melletti bár (ami színvonalban közel áll a kempinghez) pultosa aranyosan elmagyarázza, hogy fent a faluban találjuk a legjobb (és egyetlen) éttermet, ahol szeretettel várnak minket. Ez a kedvesség jólesik. Hiába puttó a hely, de ha az emberek melegszívűek, akkor mindjárt megszépülnek a dolgok.
Felbaktatunk a legalább 20%-os emelkedőn a falu központjába, ahol tényleg ott a „Chill & Grill” névre keresztelt étterem. A pincérek valóban kedvesek, udvariasok. Három „pivo”-val nyitjuk meg a mai vacsorát és természetesen a csevap sem maradhat el, amit közös tálban hoznak ki. Végén palacsinta. Az árak teljesen normálisak.
Visszaballagunk a strandra és a sötétedés beállta előtt felállítjuk a sátrakat a kavicson. Ez a harmadik éjszaka, amit kavicsos parton töltünk el. Már egészen profik vagyunk ebben. Kicsit talán aggasztó, hogy a kemping helyett a parton éjszakázunk, de ez a helyi embereket úgy látszik nem zavarja. Hát, ha nem, akkor jó éjszakát Beli!
6-7. nap, június 9-10.
Váratlan veszteglés - Játék a hullámokkal - Elérkezik az utolsó nap - Újra hullámvasúton - A kör bezárul
Reggel elég nagy szélre ébredünk. Beli strand előtt hullámzik a víz, de ez még teljesen rendben van, ilyenben már többször eveztünk. Összepakolunk, 8-kor indulás. Kiérünk a Beli kikötőjét védő sziklaszirt mögül, erős szél csap az arcunkba, a hullámok pedig olyan magasak, hogy néha nem látjuk egymást. Ennek fele sem tréfa! Ilyen hullámzásban még nem eveztünk. Meg lehet maradni a hajóban, de ez így szenvedős, azonkívül veszélyes lehet. Megállunk, tanakodunk vagy egy percig. Ez így nem fog menni. Vissza a partra!
Megnézem a DHMZ oldalát. Narancssárga jelzés. Bura > 65 km/h gale. Hát erre nem számítottunk. Ma itt kell maradnunk Beliben. Szerencsére a part menti bár kinyitott. Rendelünk egy-egy sört, nap nyitásnak, beszélgetünk. A mai nap így fog telni. Délelőtt kitaláljuk, hogy ha már nem folytathatjuk a túrát, akkor legalább gyakoroljunk egy kicsit. Itt az adandó alkalom, hogy próbálgassuk az evezést nagy hullámokban, partot érést anélkül, hogy tele menjen vízzel a hajó, visszaszállást vízről a hajóba.
Kiürítjük a rekeszeket, és üres hajókkal vágunk bele a gyakorlásba. Jó mókának tűnik. A strand előtti területen evezgetünk le-föl. Próbálgatjuk a kiszállást, beszállást nagy hullámverésben. Legalább 2 órát töltünk el így, a strandolók jól szórakoznak ezen. Hasznos tapasztalatokat gyűjtünk, amúgy meg szórakoztató is a dolog.
Délben felmegyünk a faluba ebédelni. Tomi délután egyet kirándul. Este újra az étteremben kötünk ki.
Utolsó nap...
Egész éjszaka fújt a szél, persze jóval gyengébben, mint tegnap. A bóra lecsendesült. Öt óra előtt kelek fel, nem tudok aludni. Ma mindenképpen be kell fejezni a túrát a terv szerint. Vajon alkalmas lesz-e a tenger, hogy ma evezzünk? Fotózok egy napfelkeltét. Jól esik ez a nyugalom. Beli strand előtti öbölben elég gyenge a hullámzás, de tudom, hogy amint kilépünk a szirt mögül, ott erősebb lesz. Kérdés, hogy mennyire erős a hullámzás, mert ha ugyanolyan, mint tegnap, akkor megint maradhatunk itt.
A srácok is felkelnek 6 óra felé. Összepakoljuk a felszerelést. Csak 8 óra előtt kevéssel indulunk el. Spricó és mentőmellény most kötelező. Valóban, ahogy elhagyjuk a Beli kikötőt védelmező sziklaszirtet, a hullámzás erős. Nem gond, ezt már megszoktuk. Ez nem annyira brutális, mint tegnap. Ebben már lehet haladni. 40 percnyi evezés után érkezünk el a Važminec Beach-re, ahol megpihenünk. Innen visszatekintve jól látszik Beli, és egészen Merag-ig el lehet látni.
Jó fél órát töltünk el itt. Van egy olyan érzésem, hogy innentől kezdve nem lesz egyszerű dolgunk. Amint kilépünk ennek az öbölnek a védelme mögül, biztos kemény hullámzásra lehet számítani. Általában a szigetek csúcsa hullámos, egyrészt a találkozó áramlatok miatt, másrészt a különböző irányú szelek miatt. Tavaly ezt már megtapasztaltuk Gáborral Cape Osor esetében.
A számításom bejött – sajnos. Amint Északnak fordultunk és elhagytuk az öböl legutolsó szirtjét, erős szél csapott az arcunkba. Ami természetesen erős hullámzással jár. Ez még a tegnapi bóra maradványa lehet, gyengébb, de még mindig fúj. Cres Északi része függőleges sziklafalakból áll. A hullámok Rijeka felől jönnek, beleütköznek a sziklába és visszaverődnek. Állóhullámok alakulnak ki a part mentén, attól legalább 500 m-es sávban. Állóhullámban evezni kihívás. A hullámhegyek és -völgyek nem egyenletesen váltják egymást, egy nagy összevisszaságban jönnek. Az irányuk teljesen kiszámíthatatlan, bármelyik irányból jöhet. Egyszer lenn vagy a völgyben, a következő pillanatban máris fent csücsülsz egy hullám tetején. A hajó úgy rángatózik alattad, mintha egy rodeó bikán ülnél. Sokszor az evező nem éri el a vizet, a levegőbe húzol. Máskor pedig a hullám teljesen átcsap a hajó felett (spricó nélkül garantált az elsüllyedés). Nagyon kell koncentrálnunk. Lassan haladunk a part mellett, olyan, mint egy örökkévalóság. Szerencsére a hajóink jól bírják a kiképzést és mi is. Jó lett volna fotózni, de ilyen körülmények között lehetetlen. Egy órás hánykolódás után érjük el Cres ÉNY-i pontját. Innentől a hullámzás megszelídül, hátulról jönnek, majd ahogy haladunk tovább, el is ülnek teljesen.
Ismerős terepen vagyok. Mellettünk jobbról Isztria, a jól ismert Opatija riviéra partjai. Most nézem, hogy ebből a távolságból milyen szép az Ucka hegység. Hamarosan elérjük Porozinát, Cres másik kompkikötőjét. Találunk egy szép partot, ahol kiköthetünk. A kikötő teli van bárokkal, kávézókkal, pékséggel, éttermekkel. Beülünk az egyikbe egy kávéra. Pihenünk, beszélgetünk, vidámak vagyunk. Itt van a cél előttünk, nem messze. Egy órát is elüldögélünk a kávézóban, majd ismét vízre szállunk. A Prestenice világítótorony 1,5 km-re van ide. Itt bezárul a kör.
Megilletődve állunk meg egy pár percre a torony előtt. Megcsináltuk. Vége. 7 nappal ezelőtt ugyanitt voltunk egy csomó várakozással, hogy vajon milyen lesz? Hogyan fogjuk bírni? Milyen élmények várnak ránk? És most újra itt vagyunk, rengeteg tapasztalással, emlékkel. 190 km evezés van mögöttünk. Még van előttünk 8 km, mert át kell menni a szoroson és végig a Plomin öbölben. De ez már semmiség.
Du. 2 óra felé érünk partot a Plomin Luka partján. Autóink még mindig ugyanott várnak minket a fák alatt. Összepakoljuk a holmikat, hajókat felkötjük a tető csomagtartóra. Irány Opatija. Útközben megállunk a Hotel Flanonánál, csak azért, hogy egy utolsó pillantást vethessünk Cres szigetre és a tengerre a magasból.
Emlék levonó (matrica) a hajóinkra, hogy ne felejtsünk
