Cres-Losinj Kajakkal - KonTiki_2025

Mikivel már alig vártuk, hogy együtt kajakozhassunk a tengeren. Augusztus végén találtunk erre időablakot, ami mindkettőnknek megfelelt. Közelsége miatt egyértelműen az Adria jöhetett csak szóba. Az útvonalat én rakhattam össze, barátomnak csak egy kikötése volt, hogy Zadarnál délebbre ne menjünk. Jó pár napot bújtam a térképet, számolgattam a kilométereket, rendelkezésre álló napjaink függvényében. Ilyenkor több verziót is papírra vetek, és esetleges alternatív útvonalakat is tervezek. Tapasztalatból mindig rá számítok plusz egy napot, mert bármikor adódhat olyan körülmény, ami áthúzza a számításokat. Ezt a napot idén is kihasználtuk. Én a vadkempinget részesítem előnyben, de köztudott, hogy ez a műfaj szigorúan tiltott Horvátországban. Ennek megfelelően a vízparti kempingekben tudunk gondolkozni, arról nem is beszélve, hogy sóban pácolódva napokig nem a legjobb érzés. Hosszabb túránál persze elkerülhetetlen, hogy 1-1 nap ne szegjünk törvényt. Persze csak napnyugtakor verünk sátrat, és pirkadatkor bontjuk is, nyomot nem hagyunk.  Végül Cres és Losinj körüli kalandozásokat képzeltem el, mellyel Miki is egyetértett.

Amikor elérkezik a várva várt nap, már hajnalban a lovak közé csapunk. A hajók előző este felkerülnek a csomagtartóra, így reggel 3-kor már az autópályán vagyunk. Egy kisebb kalamajkát leszámítva,- amit most nem részleteznék, könnyedén érkezünk meg Valbiskára, a KRK szigetet Cressel összekötő komphoz.  Csak Tito hídon és KRK elején volt némi dugó. Menetrendre nem lehet támaszkodni, a hatalmas gyomrú komphajók fel-alá közlekednek, irtózatos mennyiségű járművet magukba nyelve. Felszabadultan ücsörgünk a hajó klimatizált utasterében egy hideg sört szürcsölgetve, és gyönyörködve a türkizkék vízfelületbe. Miknek elmélete is van ennek okáról. Kompunk Meragnál köt ki, ahonnan egy szép magas hegyen kell átkelnünk. Péntek révén kilométereken keresztül várakoznak a szigetről távozók, hogy feljussanak a kompra. Már ekkor megfogalmazódik bennünk, hogy vissza biztos nem erre jövünk. A hegyen átkelve érintjük Cres városát, majd 41 kilométer megtétele után megérkeztünk Cres nyugati partján lévő Slatina Kempingbe. Ez a tábor nagyjából a sziget közepén van, ezért is gondoltam jó kiindulási pontnak. A több hektáros területet gyalog nem egyszerű bejárni, ezért egy golfkocsival visznek minket sátorhely keresésre. Nem igazán akad üres parcella, a víztől legtávolabbi ponton találunk alkalmas helyet, ahol hamarosan olasz szomszédjaink is lesznek. Erre a napra nem terveztem evezést. Berendezkedés után felfedezzük a területet, megebédelünk a telep éttermében, majd úszunk is egy jó nagyot, melynek végén újra az étterembe kötünk ki. Megtervezzük a másnapi vizreszállást, majd a kempinggel együtt mi is viszonylag korán elcsendesülünk.

Friss pékárut és néhány sört vásárolok a kemping boltjában, Mikit pedig egy smoothie-s pohárral lepem meg, hogy legyen miből innia. Később a kocsiba felejti. Reggeli után bontjuk csak a sátrainkat. Nem kapkodunk, nem terveztem nagy evezést. A partra érve látjuk, hogy már délelőtt elég erősen fúj a szél, bár az öbölben még nem érzékeljük a hullámokat. Módszeresen pakolunk a hajókba, mindennek meg van a jól bejáratott helye. Hullámkötény és mentőmellény a rekeszben marad, szép idő van. Az autót Miki elrejti valami árnyékos helyre, túra végén még vissza kell jönni érte. A parton még készítünk néhány fotót, majd Miholašćica kiterjed öblét elhagyva bizony jelentős oldalhullámzásban van részünk. Kétféle technikát használunk. Miki a sziklafalak mentén halad, én jóval beljebb, abban bízva, hogy a reflex hullámok talán nem éreztetik hatásukat. Kezdem hiányolni a spricdecket, ezért alig várom, hogy valami kikötésre alkalmas helyet találjunk. Közben elhaladunk Zeča sziget mellett. Normális körülmények között érdemes megkerülni. Nyugati oldalán csodaszép strand található. A sziget és a szárazföld közé szorult az apró Visoki névre hallgató földdarab. Zečától már csak 10 kilométerre fekszik a nyíl tenger irányába, az apró Galiola sziget, mely világítótornyáról ismert, no és arról, hogy első helyen szerepel Miklósunk bakancslistáján. Becserkészéséhez nyugodtabb tengerre lenne szükség, hogy biztonságosan megevezhessük. Faljuk a kilométereket de nem találunk kikötésre való helyet. Ustrina hatalmas öblébe kell beeveznünk, hogy megfelelő partot találjunk. Itt végre lecsendesedik kicsit a víz, jó alkalom a pihenésre. Felkerül a hullámkötény és a teljesség, valamint a fotó kedvéjért még az önfelfújós mellényt is magamra veszem. Miki sajnos nem találja az övét, kiderül, hogy az autóban maradt. Szerencsére meleg a becsapódó víz, de ha túl sok van belőle az nem egészséges. Sajnos a vízhatlan rekeszek válaszfalai is áteresztenek, ha a copkitba bekerül a víz. Innen már nincs messze mai táborhelyünk. Az osori öbölbe érve megnyugszik a víz.  A fák közül hamarosan feltűnnek az első sátrak, és a parti mozgás is jelzi, hogy jó helyen járunk. Egy zsebkendőnyi helyen kötünk ki közvetlen a móló mellett.  Szerencsénkre rögtön a víz parton, találunk egy üres parcellát, ami azért állhat magányosan, mert a mi két kis sátrunkon kívül más nem fér el, ráadásul lejtős a terep. Minden nagyon ideális, egyből be is foglaljuk, nem kell cipekednünk. Bejelentkezünk, amihez fel kell másznunk a kemping bejáratáig, de itt egyből tudunk hűsíteni is. Strandolunk egyet mielőtt besétálnánk Osorba. Az időjárás előrejelzés viharos időt ígér másnapra esővel. Már ekkor szóba kerül, hogy ki kell vennünk a pihenőnapot. A városban megkeressük Miki kedvenc pizzériáját, ami most Neki is csalódás. Vacsi után meglessük a Crest Losinj-al elfordítható hidat is, ami pont most 5-kor engedi át a vitorlásokat. Miki továbbra is Cevapra vágyik ezért betérünk egy olyan étterembe, ahol senki nem ül. Nem valami biztató, de van Cevap. Én egy sonkatálat kérek, a pizza után elég lesz. Visszaérve szálláshelyünkre, este arra leszünk figyelmesek, hogy régi slágereket játszik valaki a felettünk lévő teraszokon. Annyira jól szól, hogy felsétálunk mi is. Két fiú gitárral csinál fantasztikus hangulatot. Nagyon jól szólnak két szólamban.

Tulajdonképpen előző este megegyeztünk, hogy a várható időjárás miatt kényszerpihenőt tartunk. Ezt megerősíti a reggeli időjárás-jelentés is. Maradunk. Békésen megreggelizünk és azon gondolkodunk mivel is fogjuk elütni a napot. Itt a védett öbölben látszólag nyugalom van, de kint a nyílt vízen már tombolnak a hullámok, és az égbolton száguldó sötét felhők se túl biztatók. Viharos időt ígérnek. Később az eső is megérkezik, ami változó intenzitással zúdul a nyakunkba. Ki-ki a maga sátorban pihenget, olvas. Az én szűk kis egyszemélyesem nem a legalkalmasabb a napközbeni .henyélésre, felülni se igen lehet benne. Azért valahogy elhelyezkedem és hallgatom az esőcseppek kopogását. Délután folyamán javul kicsit az idő, de a szél még az öbölben is érezhető, ekkor bukkan fel egy pár, két kajakot tolva a part irányába. Mi éppen a táborunk szélén felállított kempingasztalnál ücsörgünk. A tengert nézem éppen, amikor felénk rikkant valaki. -"Jé Kontiki…!" A kajakot toló férfi köszön ránk. Nagyon vacak arc memóriám is gyorsan rájön, hogy ezzel a házaspárral barátkoztunk össze március 15-ei túránkon, csak akkor kenuval voltak. Kicsi a világ gondolom, de hamar kiderül, hogy éppen Miki eladott Kape kajakját vették meg egy harmadik személyen keresztül, ami rátesz még egy lapáttal a véletlenekre. Miki könnyes szemekkel meg is tekinthet egy videót volt hajójáról. Ismerőseink,  a nem éppen kedvező időjárás ellenére is eveznek egyet bemelegítésként, mielőtt holnap tovább indulnának délebb szigetekre. Szigetről-szigetre ugrálva terveznek túrázni. Mi úgy döntünk, hogy valami harapnivaló után nézünk a városban. Ezt összekötjük némi városnézéssel. A St. Gaudens templom jellegzetes homlokzatát mindketten lefotózzuk, egy szép kis térre érve. Osor igazi középkori városka, mely sok száz évvel ezelőtt stratégiai fontosságú helyen állt. A rómaiak, hogy megkönnyítsék a hajózást, egy csatornát vágtak a sziget legkeskenyebb részén. Így jött létre Losinj szigete. Ókori maradványokkal is találkozhatunk sétánk során, hisz Osor az Illirek és Rómaiak idejében is fontos kereskedelmi központ volt. A csatorna partjáról indulva felsétálunk a városfalra, ahol belebotlunk a Bonifacic étterembe. Bájos kis kertjében elég sokan ücsörögnek és az étkek látványa is ínycsiklandozó. Tengerre néző asztalnál foglalunk helyet. Miki tonhal staket kér mangolddal, én pedig kagylós spagettit, olasz nevén Spagetthi alla vongole. Mind ketten elégedettek vagyunk az ízekkel. Közben újra elered az eső, de a napernyő megvéd. Még egy kis édesség, és mehetünk is vissza a táborunkba, holnap odébb állunk.

Enyhén felhős időre ébredünk, a napocska gyengéden próbálkozik kikukucskálni a pamacsok mögül. Sátrak gyorsan lebontva, hajók a parton előkészítve. Az öböl csendes, optimisták vagyunk és elkészítjük a baráti szelfiket. Ma elhagyjuk Crest és elindulunk Losinj nyugati partjainak felfedezésére. Utunknak ez a legvadregényesebb része. Terveztünk ide egy vadkempinget, de a plusz pihenő nap miatt most ezt kihagyjuk. Célunk a cikati kemping. Ehhez először az Osor fokot kell megkerülnünk, de alig érünk ki a csendes öbölből, amikor szembesülnünk kell a természet  erejével. Jókora hullámokat hozz felénk a körülbelül négyes-ötös erősségű szél. Ennek fele se tréfa, az első védett öbölnél kikötünk feltenni a hullámkötényeket és a mellényeket, ki tudja mi vár még ránk a foknál. Így már sokkal biztonságosabb, és egyáltalán nem zavarnak a felettünk átcsapó tarajok, melyek Losinj csücskéhez közeledve egyre meghatározhatatlanabb irányból érkeznek. Gyűrjük a métereket, de nagyon nehezen közelítünk a fokhoz. Fényképezésről szó se lehet, ezért csak a fejemen lévő Go-Pro pereg, mint később kiderül hiába, mert a kamera szöge túlságosan lefelé állt, így sok nem látszik a hősies küzdelmünkből.

Sikerül megkerülnünk a sziget csücskét, és a tenger egyből megnyugszik. Takarásba kerültünk, és már csak lomha, elnyújtott hullámok érkeznek kajakjaink alá. Losinj  észak-nyugati partvidéke tényleg a vadságával kápráztat el. Gyönyörű, csak a vízről elérhető öblök és a föléjük 588 méterrel magasodó Televrin örökzöld erdőségei. Uvala Tomožina nevű öbölben kötünk ki először egy kis pihenőre. Ez a partszakasz is elhagyatott, de mivel eléggé védett a természeti elemktől, így több vitorlás is horgonyzik a mélyén. A frissítő után úgy döntünk, hogy ezt a nagy öblött átszeljük toronyiránt. Több, mint 5 kilométerre becsüljük, de belevágunk, így egy időre több kilométerre távolodunk el a parttól. Az átkelés végén viszont a Plaža Studenčić partja vár csodaszép áttetsző vízével. Muszáj kikötni, még akkor is, ha itt már elég sokan strandolnak. Közelítünk a civilizáció felé. Viszonylag tagolt partok mentén érjük el a "Kurila light house" világító tornyot, ahol dél-kelet fordulunk. A hullámok egyre magasabbak, de ez már meg sem kottyan. Így vágunk át a kopár "Zabodarski" szigetet érintve egészen Cikat partjaihoz. A Plaža Camping Čikat kis öble tele emberekkel. Kikötni se nagyon lehetne, de a hajók partra emelésével is lenne problémánk. Sehol nem találunk kikötésre alkalmas terepet, ezért tovább állunk. Megkerülve egy földnyelvet, a következő nagy öbölben egy népszerű szabadstrandon kötünk ki. Itt aztán van élet. Éttermek és szállodák sokasága vár. Végre eszünk egy finom cevapot, amihez kedvenc lepényünket adják, majd hideg csapolt sörrel öblítjük le. Újra életrekelve indulunk tovább. Nem tudunk mit tenni, ma éjszakára meghúzzuk magunkat valahol, távolabb a nyüzsgéstől, egy eldugott kis öböl mélyén. Erre az öbölre úgy 5 km múlva találunk rá. Neve: Plaža Plažai. Bár még néhányan fürdenek a partján, a település messzebb található, mi pedig a parti erdősáv ölelésében találunk olyan helyet, ahol sátrainkat már nem látni. Jól érezzük magunkat, mindketten szeretjük a nomád táborozást. Úszunk még egy nagyot, majd lassan magunkra maradunk egy csodás naplementével. Tüzet nem merünk gyújtani, de a sötétben még sokat beszélgetünk. Vizünk nem sok, de a kajak alján találok egy üveg vörösbort. Ez a jó alkalom a felbontására.

Még lefekvés előtt egy velőrázó mély hang jött a hegyekből. Nem tudtam eldönteni milyen állat lehet. Talán medve? Nehezen elképzelhető, bár nem messze a partvidéken előfordul. Talán valami szarvas bőgte el magát ideje korán? Mindegy, úgyis a magasból jött. Hajnalban arra ébredek, hogy ugyanezt a hangot hallom, csak egészen közelről, valami nagy testű állat csörtet le a partra. Furcsa mód még a pulzusom sem emelkedik. Elfogadom, hogy osztozunk a természeten. Kikelni sincs kedvem emiatt, pedig érdekelne mi féle nagyvad ébresztett. Mikor kikelünk a hálózsákokból kiderül, hogy Miki semmit sem hallott. Jó alvókája van. A sátrakat bontjuk elsőként, biztos, ami a biztos. Reggelizünk, majd minden nyomunkat eltüntetjük. Elkészülnek a reggeli fényképek, és gyönyörű időben útra kelünk. Azon a részen fogunk ma haladni, amit a horvátok delfinrezervátumnak neveznek. Sajnos ezen az úton nem találkoztunk ezekkel a békés állatokkal, de valahol biztos itt vannak. Megkerülve a sziget sziklás déli csücskét azon morfondírozunk, hogy meglátogassuk-e, az alig másfél kilométerre fekvő Ilovik szigetét. A mai nap elég enerváltak vagyunk, én is kényelmetlenül érzem magam a kajakban. Inkább haladunk tovább északnak, majd egy kis öbölben megtartjuk a technikai szünetet. Első tervezett megállóhelyünk Veli Losinj, melynek tengeri bejáratát nem is olyan könnyű megtalálni. Szerencsére Miki felismeri azt a templom tornyot, ami irányt mutat az óváros kikötőjébe. Az öböl mélyén egy bájos kisváros fogad, a "L" alakban elhelyezkedő kikötőben halászbárkák ringatóznak és ez a "L" betűt bájos házak veszik körül. Szerencsére a marina közepén ki tudjuk emelni kajakjainkat, mintha csak ilyen esetekre készítettek volna beton peremet egy rövid szakaszon. Veli Lošinj, e bájos kisváros, amely nevét meghazudtolva nem nagyságában, hanem lelkében hordozza igazi szépségét, színpompás házaival, festői kikötőjével és a tenger sójától átitatott levegőjével hívogat a partraszállásra. Érdekesség, hogy a szomszédos Mali Lošinj-t többen lakják nagy testvérénél. Múltja mesébe illő: egykor bátor tengerészek és gazdag hajóépítők otthona volt, akik a világ távoli szegleteiből tértek haza rakodóterükben egzotikus fűszerekkel és mesékkel. A barokk templomok tornyai az égre mutatnak, mintha az időtlenséget idéznék, miközben a macskaköves utcákon lépdelve, lábunk alatt visszhangzanak a régi idők legendái. A környező citrusligetek és ciprusfák zöldje élénk kontrasztot alkot a tenger mélykék ölelésével, miközben a a lengedező szellő a rozmaring és levendula illatát sodorja magával. Aki egyszer megpihen e mediterrán paradicsomban, annak szívében örökre ott visszhangzik majd a hullámok csendes dala, a simogató levegő lágy érintése és a városka varázslatos, időtlen szépsége. Mi is megpihenünk egy cukrászdában. Süti, fagyi és egy kis sör a menü. Mindez a horgonyzó hajók között, hol ütemes csobogással törnek meg az apró hullámok. Nehéz felállni ebből az idilli környezetből, de ideje visszasétálni kajakjainkhoz, amin ott lengedeznek a piros-fehér-zöld zászlócskák. Fel is keltjük a figyelmét egy fiatal magyar párnak, akik érdeklődve köszönnek. Hamar kiderül, hogy bár ők is sokat eveznek, most autóval jöttek, és inkább kerékpárokat hoztak, valamint ugyanabban a kempingben szálltak meg, ahol mi is szeretnénk lehajtani fejünket ma este. Meg is beszéljük, hogy a kempingben este folytatjuk az eszmecserét. Miközben számot cserélünk kiderül, hogy Tamás a Lajta SE elnöke, aki egy videót is készít rólunk, ahogy kihajózunk az öbölből.

Felhívom Tamást, hogy itt vagyunk, aki örömmel sétál át hozzánk, sajnos egyedül, mert párja gyengélkedik. Mi viszont késő éjszakába nyúlóan sztorizgatunk vizes élményeinkről, megosztva otthonról hozott maradék pálinkánkat.

A napfelkelte itt is gyönyörű, a narancsos korong Cres mögül emelkedik a horizontra. Ma reggel is megfőzöm a teákat, kényelmesen készülődünk. Utunk utolsó napjára ébredtünk, ma Losinj Keleti oldalán evezünk. Igyekszünk egyenesen haladni, ezért ismét eltávolodunk a parttól, az enyhe szellő ma megengedi ezt. Egyszer állunk meg pihenni Lanena Beach öblében, ahol páran lubickolnak csak. A Nerezenai kikötőt kerülve mementóként egy rozsdás roncs tárul szemünk elé, félig elsüllyedve. Tulajdonképpen a hullámtörő gát vége van megtoldva a hajóroncs elejével. Elég furcsa marketing. Innen már megélénkül az élet. A Cres-Losinj csatorna egyre jobban szűkül, közeledünk Osorhoz. A bájos középkori városka a vízről egy új arcát mutatja. Mindinkább kibontakozik előttünk a település a maga szépségével. Komótosan haladunk, inkább fotózunk mind a ketten.  A híd most zárva, így csak ilyen kis hajókkal lehet átkelni alatta, mint a miénk. A túlsó oldalról igen erős az áramlat a csatornán keresztül. Hirtelen nem is tudom, hogy ez most apály vagy dagály. Visszaérünk az Osori kempingbe, és elfoglaljuk ugyanazt a helyet, ahol idefelé is táboroztunk. Ezt Nekünk találták ki. Full luxus közvetlen a vízparton, de csak ilyen kis sátraknak való, mint a miénk, ezért most is üres. Mikit nem lehet eltántorítani, hogy kajakkal menjen vissza az autóért, illetve engem nem lehet rávenni,  hogy tovább menjek. Nézőpont kérdése Szeretném még egy kicsit élvezni a nyaralást, és lazítani. Megbeszéljük, hogy Miki most felveszi az úszás segítő mellényt, mert egyedül lesz, én pedig főzök valami kaját, mire visszatér. Az idő csodálatos, ezért egy kis sznorkelezéssel ütöm el az időt, majd neki látok a vacsorának. Megnézem mi lapul még a kajak alján. Találok Chilis babkonzervet, füstölt sonkát, kolbászt, hagymát, ebből rittyentem a ma esti eledelt. Jó fog hozzá csúszni a hideg sör, amit közben megveszek a boltban. Kezdek már aggódni Mikiért, amikor végre megcsörren a telefon, hogy partot ért, igyekszik vissza. Jobban sikerül a búcsú esténk, mint a kaja, de most ezen nem bánkódtunk. Szép volt minden, amit együtt átéltünk, és ez a lényeg.

Sátort bontunk és kijelentkezünk a kempingből, immár véglegesen. Látva idefele a komp körüli tumultust, úgy döntünk, hogy végig megyünk a sziget országútján, egészen Porozináig, és ott fogunk átkelni az Istriára, kikerülve KRK-t. Így legalább lesz lehetőségünk meglátogatni Miki feleségét, aki éppen Opatijában tartózkodik. Még mielőtt elérnénk a kompot van lehetőségünk megállni egy magaslaton, ahonnan mindkét partjára leláthatunk Cres szigetének. Ennél a kompnál is nagy a sorban állás, de szerencsére felférünk. A következő kihívás az ajándékok vásárlása. A desszertet még könnyedén megvesszük egy szupermarketben, de a virágosnál jó pár kört teszünk, mire végre leparkolhatunk. Jutalmunk egy finom ebéd sógorasszonyomnál.  Mindenki örül mindenkinek, nekünk mégis tovább kell állnunk, estére Magyarországon kell lennünk. Hazafelé már a jövő évi túrát tervezzük, csak már egyesületünk keretein belül, bízva benne, hogy másokkal is megoszthatjuk ezeket a csodálatos élményeket.