Dugi Otok körül kajakkal
Dugi Otok (Horvátország) túra 2026. augusztus. A beszámolót és a fotókat @Rácz Miklós készítette.
DUGI OTOK A NYUGALOM, A VADREGÉNYES TÁJAK SZIGETE
Dugi Otok vízitúrás szemmel nem egyszerűen egy sziget, hanem egy találkozás a nyers Adria erejével. A kajakban evezve vad sziklafalak, rejtett öblök, kristálytiszta víz és végtelennek tűnő tenger tárult fel előttünk.
A partvidék egyszerre vad és lélegzetelállító, olyan helyeket tartogatva, amelyekhez igazán közel csak vízről lehet kerülni. A túra során megtapasztalhattuk, milyen az, amikor az ember nemcsak szemléli, hanem megérzi a természet erejét. A kajakot megemelő hullámok vagy a sziklák között kavargó tenger pillanatok alatt átírhatja a terveinket. Kalandos utunkat ezúttal a víz, a szél, a vad természet és az összetartó barátság írta.
Egy jó kezdet
2026. augusztus 16.
5 óra felé ébredek, a srácok még alszanak. Elkezdek halkan pakolgatni minden szükségeset a kajakba. Igyekszem csendben csinálni mindent. Átöltözöm a mai napnak megfelelő öltözetbe. Időközben a fiúk is felkelnek, komótosan pakolgatnak ők is. Reggelizünk, ki-ki a hozott ételeket eszegeti. Kicsit stresszes vagyok ilyenkor, minden a bepakoláson múlik. Ha valami itt marad a kocsiban, akkor az szívás, mégpedig elég komoly. Akár életbevágó is lehet egy felszerelés hiánya. De legalábbis a túra komfortját le tudja rontani, vagy a hangulatot. Ilyen például a spricó, amit sajna otthon hagytam. Helyette véletlenül egy beülő takarót raktam be, összekevertem a kettőt, mert kinézetre ugyan az. Ez most nem jó hír. Fogadjunk, hogy ezen a túrán egyszer nagyon nagy szükség lesz rá. Ez Murphy törvénye.
Nyolc órára minden felszerelés be van pakolva a kajakokba. Kocsikkal nem szabad bent maradni a kemping területén, azaz inkább nem lehet, mert egy fikarcnyi parkoló sincs a kempingben. Mindenki a saját parcelláján tartja a kocsiját. Az út mellett tudjuk hagyni a kocsijainkat. Szerencsére vannak olajfák az út mentén, ezek közé be tudunk állni. Sőt, mindketten hoztunk takaró ponyvát, hogy védjük a napsütés ellen. Egy hétig kell itt állnia az autónak, sokszor a 35 fokos melegben, én szeretek vigyázni a holmijaimra.
Vízen vagyunk végre. Ez a legjobb pillanat egy túra során. Kilenc óra lehet. Megkezdődhet a 2026 Dugi Otok túra. Kiérünk a kemping előtti kis öbölből és ÉNY-nak fordulunk. Előttünk egy még nagyobb öböl tárul ki. A víz csendes, jól lehet haladni. Vidámak vagyunk. Elérkezünk a legészakibb ponthoz, ahol balra fordulunk. A tenger fenék nincs mélyen, a parttól száz méterre is símán le lehet látni az aljára. Általában tengeri fű borítja a feneket, minden egyes szál élesen kirajzolódik. A fűszálak sejtelmesen hajlonganak az áramlatok irányába. Ahol mészkő van, ott a víz hihetetlenül szép türkiz színben pompázik. Sőt, a hajóink árnyéka ott látszik a tenger fenekén. Ez egy érdekes fotó téma.
A kajak árnyéka a tengerfenéken
Annyira belefeledkezünk a tengerfenék csodálásába, hogy szinte el is felejtem, hogy első célpontunk – a Michele hajóroncs – itt kell legyen a közelben. Nem nehéz felfedezni, hogy hol is van, hiszen a roncs körül jó néhány hajó horgonyoz. A sziget északi csúcsától néhány száz méterre van. Ahogy közeledünk, kivehetővé válik a hajó rozsdás árbóca, amint az ég felé mered. Néhány perces evezéssel el is érjük a helyszínt. Sokan vannak a roncs körül, igazi turista színhely. Magyar hangokat is hallunk bőven. A hullámok itt már nagyobbak, a roncs sem nyújt igazán kényelmes kiszálló helyt. Tomi azért megpróbálkozik a kiszállással. Sikerül is neki, Geri fogja a hajóját. Tomi imádja a hajóroncsokat. Én is szívesen megnézném, de nekem nem fűlik a fogam ahhoz, hogy a rozsdás árbócba kapaszkodva szálljak ki a hajóból. Ha felsértem a bőrömet, talán el is fertőződhet, nem beszélve arról, hogy a vér esetleg odavonz egy és más ragadozó halakat. Kb. 400 m-re van egy apró sziget, Otok Veli Lagan. Végül is, onnan ide lehetne úszni. Nem is sokat gondolkodom a lehetőségen, vágjunk bele. Kievezek a partjára, felső ruházatot leveszem, úszószemüveg föl, s máris a vízben vagyok. A tenger egyáltalán nem mély, 4-5 m lehet, érdekes képződmények vannak a meder alján. Itt is tengeri fű van több helyen. A hullámok teljesen elviselhetőek még az úszáshoz. 6-7 perc alatt ott vagyok a roncsnál. Geri mérges rám, mert nem tudta, hogy hol vagyok, csak azt látta, hogy a hajóm kint van a szigeten, én meg sehol. Jól lecsesz, hogy felelőtlen vagyok, meg hősködésre semmi szükség. Teljesen igaza van, én is be lennék gazolva, ha szemelől veszíteném az egyik társunkat. Ebből két tanulságot vonok le: 1. Tengeri kajak túrákra érdemes vinni búváruszonyt, ha esetleg hosszabb távot kell úszni. Ebben az esetben is jó lett volna, ha gyorsabban odaérek. 2. Láthatóság szempontjából jó lenne egy úszóbólya, hogy akár a hajósok is lássák, hogy egy úszó van a vízben. A roncs búvárkodás egyébként nagyon klassz élmény. Ebben az esetben egy meglepően nagy hajóról van szó, a hossza lehet akár 50 méter is.
Az elsüllyedt hajó roncsa
Roncs nézegetés után Tomival együtt úszunk ki a Veli Lagan szigetre. Elrendezzük a ruházatunkat, iszunk, pár percet pihenünk. Innen a Veli Rat világító torony az újabb célpont. Nem lehet eltéveszteni, itt van látótávolságra.
Tíz perc alatt ott is vagyunk a Kargita Kemping strandján. Hajóinkat kihúzzuk a sziklás partra. Ez a kemping sajnos nem rendelkezik kavicsos vagy homokos parttal, mindenütt sziklák, nem egy „felhasználó barát”. Ennek ellenére tuti a teltház, nem csoda hiszen főszezon van. A partról kiválóan látszik az Adria legmagasabb világító tornya. Bővebben a túra tervezetben olvashatsz róla. Első dolog, hogy megkeressük a kempingben a boltot, mert vizet és sört kell vennünk. És enni is kellene egy falatot. Szerencsénkre van egy kisbolt, ahol mindent be tudunk szerezni. A víz fontos, mert innentől kezdve nincs több bolt egészen Sali városáig (ami már a sziget másik oldalán van), csak néhány beach-en lehet majd vízhez jutni, persze éttermi áron. Kerítünk gyorsan három széket és a söröket kényelmesen megisszuk. A vizes palackokat visszük az útra. A csapat úgy dönt, hogy a világító torony tetejére nem megyünk föl, annyira nem érdekes, nem húzzuk vele az időt.
Déli 12 óra felé indulunk tovább. Szimpla evezés, különösebb látnivalók nélkül, hacsak a kavicsos beach-ek sokaságát nem soroljuk ide. Bár ezek már nem nyújtanak számunkra akkora hurrá élményt. Viszont a Plaža Lopata elnyeri a tetszésünket. Mögötte ott a Sakarun beach, amit illene megnézni. Csak egy keskeny földnyelv választ el minket az öböltől. Felmerül a gondolat, hogy mi lenne, ha átvonszolnánk a hajókat ezen a kis földnyelven. Ezzel kb. 700 m evezést spórolnánk meg, ami ugye nem egy egetverő táv. Szóval vissza a hajókba és irány a Sakarun beach.
Ami arról nevezetes, hogy Horvátország egyik legnagyobb homokos partja türkizkék vízzel, gyerekbarát, mert lassan mélyül a víz. Szóval ideális családos nyaraláshoz. A marketing jól működik, mert a hely fullos. Hering-party. Az ellátásért két kalyiba formájú építmény felelős, ahol a sör 6! Euró (ráadásul nem is csapolt). A kiszolgálás is mellőz minden szívélyességet, de ez természetes a tömeg turista helyeken. A part valóban szép, persze akkor, amikor nincs itt ennyi ember. Tomival fürdünk egyet, bár én nem lelkesedem annyira. Sokkal jobban szeretem az elhagyatott helyeket. Majd egyszer visszajövök ide ősszel vagy június elején, olyankor csak a helyi lakosok szoktak lézengeni a még ilyen vonzó strandokon is. Egy órát tölthetünk itt, azután tovább állunk, mert a mai táv felét tettük csak meg eddig és már 3 óra felé jár az idő.
Nagyon befűtöttek a Napba. Persze most van a legmelegebb. Egy órányit evezünk, amikor egy nagyon szép partszakasz tűnik fel. Fehér kavics, türkiz víz. Csak a szokásos, de ez itt meglehetősen nagy. És itt is sok ember van. Mivel egy órája jövünk már, megállunk pihenni. És ami még fontosabb, lehűteni magunkat a hűs vízben. Megfogalmazódik bennem a gondolat, hogy az augusztus közepe talán nem a legalkalmasabb a tengeri túrázáshoz. A gondolatból elhatározás lesz: többet soha nem szervezünk túrát augusztusra. 1.Nincs kedvem megsülni a napon. 2.A tömeg gusztustalan. A hely neve Veli Žal plaža. Legalább fél órát áztatjuk magunkat a hűs vízben.
Azt hittem, hogy itt már nem lesz beach bár. Mindenesetre végig botorkáltam a strandon és mit ad Isten: Egy eldugott bár rejtőzik a fák között. Hurrá! Kajálni fogunk. Mondom a srácoknak, hogy itt az alkalom egy jó csevapra. Nem kell kétszer mondanom. Be is megyünk szépen, meg is rendeljük a hatalmas adagokat, csevap lepinjában, ajvár, csapolt sör. Ennél szebbet nem tudok most elképzelni. Sokáig üldögélünk ezen a kellemes helyen. Kelletlenül állunk föl, hogy visszamenjünk a hajókhoz, hogy folytassuk utunkat.
Már csak 6 km van hátra a mai napi távból. Ez egy órai evezés. És a végén ott a Golubinska barlang. Igen ám, de az idő igencsak elszaladt felettünk. Kezd kissé sötétedni, mire a barlanghoz érünk. Néhány hajó horgonyoz a közelben. Az egyikről megszólít egy fiatal srác, hogy akarunk-e sört. Hát hogyne! Ki ne akarna. Odanavigálunk a yacht mellé, mind a hárman kapunk egy-egy doboz sört. A srácok Bajorországba valók, láthatóan nem szomjasak (így vezetik a yachtot?). Pár mondat után búcsút intünk egymásnak. Végre megtaláljuk a barlang nyílását. Egy keskeny vágat a sziklafalban. Befér egy kajak, de elég szűkösen. Mivel szürkület van már, úgy döntünk, hogy holnapra halasztjuk a látogatást. és a fürdést a Dragon’s Eye vízalatti barlangban. Mivel itt a mai végállomásunk – a Birbinjscica öbölben – ezért kievezünk a partra, kajakokat kihúzzuk és megindul a sátorhely keresés.
Ez egy fontos mozzanat. Nem mindegy, hogy hol állítja fel az ember a sátrat, ez egy több tényezős dolog, nem részletezném. Geri például ma éjszaka nem sátorban fog aludni, hanem egymásba rakott műanyag napozó ágyakon, amelyek egy fához vannak kikötve. Ideális. Nem kell a sátorral bajlódni. Tomi is talál egy vízszintes helyet és én is. Sátrakat felállítjuk, cövekek helyett nagyobbacska kövekhez kötjük ki a köteleket. Mire végzünk a fekhelyek kialakításával szépen ránk is sötétedik. Hülyeség lenne még aludni, mikor olyan csodálatos az este. És itt az alkalom a csillagokat bámulni, mivel itt aztán a szórt fénynek semmi nyoma. Kilométerekre nincs itt emberi jelenlét, csak a natúr természet.
Mindhárman hanyatt fekszünk a kavicsos parton. A csillagok fokozatosan tűnnek fel egymás után, ahogy egyre sötétebbé válik az égbolt. Mire teljesen besötétedik csillagok milliói tűnnek fel. Csak bámuljuk őket és beszélgetünk. Megjelennek a Space-X műholdjai, egyenletes távolságban követik egymást. Majd egy hulló csillag suhan át a sötétségen. Majd további műholdak. Tíz óra felé a Tejút tökéletesen láthatóvá válik. Újabb hulló csillagok. Hát ilyen a földi Paradicsom. Ez a nap egy jó kezdet volt. Remélem, hogy az egész túránk ilyen lesz. Éjfél felé megyünk el aludni.
Három óra a halálzónában
2026. augusztus 17.
Annak ellenére, hogy tegnap majdnem megfőttünk a napon, kissé hűvös volt az éjszaka, ezért még az éjszaka közepén be kellett bújnom a hálózsákba. Reggel 5 óra felé ébredek arra, hogy valaki mászkál odakint a parton. Hallgatózom, a léptek elhalkulnak, majd meg is szűnnek. Vagy egy halász, vagy talán egy búvár lehetett. Apró hullámok érik a partot, de ez már nem az a hang, amikor szélcsend van, hanem kissé erősebb. Valószínűleg szél lehet odakint az öblön túl. Hat óra felé kikecmergek a sátorból, megnézem a hajókat, minden rendben van-e. Komótosan elkezdem a reggeli rutin műveleteket végrehajtani, miközben várom a fiúkat, hogy felkeljenek. Geri kikacsint a hálózsákja alól, vigyorog. Tomi is megjelenik nemsokára a sátor nyílásában.
Mindenki pakolászik, reggelizik, csak ami ilyenkor szokásos. Megbeszéljük a mai programot, azaz látnivalók, megállók, úti cél, szálláshely, időjárási viszonyok. Ma is meleg lesz, bár van egy kis szél, ami tegnap nem volt. Ma sárga jelzés van érvényben, ezt még tegnap láttam. A szél erősségét nem tudom ellenőrizni, mert a telefonom teljesen lemerült. Sebaj, ha fokozódik a szél – és ezáltal a hullámzás – majd kimegyünk egy biztonságos öbölbe és várunk. Igazából van időnk, a mai táv a terv szerint 34 km, ami normál körülmények között 6 óra nem megerőltető evezés. Úticélunk a Mir öböl, ami már a Telascica Nemzeti Parkon belül van. A sziget Déli csücskének megkerülése után. Tomi megjegyzi, hogy odakint a nyílt tengeren mintha magasabbak lennének a hullámok, de még nincs rajtuk fehér taraj. Mivel ilyen körülmények – és még ennél vadabbak – között már eveztünk, nem sok jelentőséget tulajdonítunk neki.
De most koncentráljunk az első látnivalóra, a Dragon’s Eye és Golubinska barlangra, amit tegnap már nem tudtunk megnézni az előrehaladott idő miatt.
Dragon's Eye víz alatti barlang
Beülünk a hajóinkba, irány az öböl széle. A barlang és a vízalatti barlang itt vannak a sarkon. Amint kiérünk az öbölből a hullámzás meglepően erősnek bizonyul a szél sebességéhez képest. Nocsak! Mik vannak! A hullámzás nem veszélyes, de kényelmetlen. A nagyobb gond inkább az, hogy a szél teljesen szemből fúj, a mai haladási irányunkhoz képest. Ez sem a legnagyobb gond, kicsit belassulunk és ennyi. Elérjük a barlang nyílását. Ferde és nagyon keskeny. Ebben a hullámzásban kockázatos lenne megközelíteni és besurranni a keskeny nyíláson. Úgy tudnám érzékeltetni a helyzetet, mintha egy tűbe kellene befűzni a cérnát, miközben egy rázkódó szekéren ül az ember. Nagy valószínűséggel a hullám nekitolna a sziklának. A kockázat miatt ejtjük ezt a programot, visszafordulunk, most már DK-i irányba evezünk, a sziget partjával párhuzamosan, megyünk mai úticélunk felé.
Viszont egyöntetűen úgy döntünk, hogy a spricó és a mentőmellény bizony most kelleni fog. (Néhányan most ezen biztosan megbotránkoznak, hogy miért nem elinduláskor vettük fel ezeket a felszereléseket. Nem kívánom magyarázni.) Visszamegyünk az öbölbe, felvenni ezeket. Nekem sajnos nincs itt a spricó. Ennek oka egy kicsit hosszabb sztori, szidtam is magam eleget emiatt. Újra elindulunk. Ezennel balra fordulunk az öböl kijáratánál, követve a partot DK-nek. A szél az arcunkba csap, habár nem mondanám erősnek. Ez nem az a lapát csavargató, attól még messzi van. A hullámok szemből-oldalról jönnek, nagyok, de egyenletesek. Teljesen a tűrhető kategóriába tartoznak. A part sziklás – mint általában. A sziget hegyekkel borított, olyan 400 – 500 m magasak lehetnek. Minden egyes völgy tengerre kifutó végén ott húzódik egy öblöcske, fehér kavicsos plázs kíséretében. Jó tudni, hogy vannak ezek a menedékek. Bármikor jól jöhet. Látjuk a leégett hegyoldalakat. Mostanában sok a tűz a szigeteken, de akár a szárazföldön is. Lásd Omis tűz. Három km megtétele után (10:38-kor) kikötünk egy ilyen öbölben. Meglepődőm, mert ezt a távot két óra alatt tettük meg. Ez nagyon lassú, de belenyugszunk, nem törődünk vele, legfeljebb annyira, hogy egy "haladási kényszer" faktor bekapcsolódik a tudatalattiban. Menni kell, mert nem érünk oda. Pihengetünk. Latolgatjuk az időjárási körülményeket, hogy mitévők legyünk. Bárcsak működne a telefonom, meg tudnám nézni a HRT Meteo oldalt. A legjobb előrejelzés Horvátországban. Az evezés idáig nehezebb volt, már nem okoz örömöt. Kicsit kényszeredett. Haladnunk kell, hosszú az út előttünk.
Következő megállónk a Tetoviscica bay, az indulástól számítva 12 km-re. Ezen a szakaszon már magasabbak a hegyek, egyre több helyen látjuk a tűz nyomát. A szél is élénkebb lett, ahogy melegedett az idő. Most már a hullámzás egyre kellemetlenebb, sokszor merül a hajó orra a víz alá, miután visszahuppan egy nagyobb hullámról.
Itt hosszabb pihenőt tartunk, mert már fél egy körül jár az idő és ebédelni kell. Geri egy kalyibát épít magának farönkökből, törött szörfdeszkából és mindenféle kacatokból, amit talál. Miután elkészül, befekszik az árnyékába. El is alszik. A Nap melegen tűz, legalább 33 fok van. Borzasztó ez a meleg. Tomival bemegyünk fürdeni, de a víz nagyon hideg. Valahol alulról egy hegyi karszt forrás ömlik be, ezért hideg. Nem sokáig tart a fürdőzés. Egy órás pihengetés után el kellene indulni, mert sohasem érünk oda. Geri is felébred. Tiltakozik az indulás ellen. Könyörög, hogy várjunk még. Hátha alábbhagy a hullámzás odakint. Azonban én, Tomival egyetemben az indulás mellett döntünk. Geri kénytelen-kelletlen megadja magát.
Újra a hajóban ülünk teljes menetfelszereléssel. Én a beülő takaróból csinálok magamnak egy spricót, ami az előttem lévő nyílást ugyan lezárja, de a testem mellett, mindkét oldalon a nyílás megmarad. Tomi valami oknál fogva a mentőmellényt nem veszi föl. Kikanyarodunk az öbölből, erős szél csap az arcunkba, a hullámok most már elég nagynak mondhatók. Még mindig szemből, a nyílt tenger felől jönnek. A part szikláin átbuknak és megsemmisülnek. Arra leszek figyelmes, hogy ma egyetlen vitorlás vagy motorcsónakot nem láttunk. Hm… ez valamit jelenthet. Pontosabban azt jelenti, hogy az időjárási viszonyok nem alkalmasak. Arról már lemondtunk, hogy elérjük a mai kitűzött táborhelyünket, ugyanis még 22 km van hátra. Valami kavicsos öbölben majd megint meghúzzuk magunkat.
Amint elérjük a következő kiálló sziklafokot az eddigiektől eltérő látvány tárul a szemünk elé. A korábbi lankás hegyoldalak helyett egy óriási függőleges sziklafal tűnik fel. Magassága 100-150 m. Vöröses sárgás kőzetből van, teteje fákkal benőve. Lélegzet elállító, egyben félelmetes a látvány. Az oldalfalat elérő, magasra felcsapódó hullámok fehér tajtékban, sisteregve porladnak szét. Az elemek csatája ez. Szél, víz, kőzet. (Úgyis a víz győz, igaz, hogy évezredekbe telik, de győzni fog.) Messzebb távolodunk a parttól, legalább 200 m-re. Nem szeretnénk részt venni az elemek eme csatájában, inkább külső szemlélődő leszek. A hullámzás itt teljesen megváltozik. Hiába megyünk messzebb a parttól, az állóhullámok még itt is éreztetik a hatásukat. A hajó úgy táncol alattunk, mint egy rodeó bika. Hirtelen kiemelkedik, majd átbukik a hullámon és lesüllyed, ugyanakkor oldalról is kapsz egy lökést. És nem tudod, hogy mikor és merről érkezik. Szinte láthatatlanul jön, csak egy hatalmas rántást érzel. Azután valami ellenállhatatlan erő megtol hátulról. Tartani kell a hajót derékból, támasztani az evezővel, hogy fel ne boruljon. A figyelem beszűkül, csak az előtted háborgó sötétkék vizet bámulod, próbálod kiszámítani, hogy honnan kapod az ütést mindjárt. A hullám, mint egy piramis kiemel, a tetején ülsz, a lapátod nem éri el a vizet, a levegőbe húzol az egyik oldalon, majd a másikon is. Ezután kimegy alólad a víz és máris egy hullámvölgy alján találod magad, körülötted 2 méter magas vízfalak. Ránézek a hajóm beülőjére. 60 cm széles. Ennyi választ csak el a háborgó tengertől. Semmi sem vagyok, még egy porszem sem.
Lássuk mit ír a tudomány erről a természeti jelenségről:
„A Telašćica meredek sziklafalainál (Stene) tapasztalható óriási hullámzás és az akakarva-akaratlanul kialakuló extrém tengeri körülmények több konkrét földrajzi és fizikai tényező együttes hatásából adódnak: Nyílt nyomvonal (Nyílt tengeri Fetch): Dugi Otok nyílt tengeri, délnyugati oldala teljesen védtelen. A nyílt Adria felől érkező viharoknak és szelekenek (főleg a Jugo és a Libeccio) többszáz kilométernyi akadálytalan felület áll rendelkezésre, hogy a hullámokat folyamatosan pumpálják és felduzzasszák. Függőleges hullámvisszaverődés (Wave Reflection): Amikor a hullámok egy lankás, homokos partba csapódnak, elnyelődnek és felmorzsolódnak. A meredek, 90 fokos sziklafalakról viszont a hullámenergia szinte veszteség nélkül verődik vissza. A bejövő és a visszaverődő hullámok találkozásakor úgynevezett állóhullámok (clapotis) jönnek létre, amelyek hirtelen a normál hullámméret duplájára ugorhatnak fel. Hirtelen mélységváltozás (Hirtelen aljzat-emelkedés): A sziklák tövében a tenger feneke rendkívül mélyről (helyenként 80–85 méterről) emelkedik fel meredeken. A mély vízben haladó energikus hullámok a sziklafalhoz érve nem tudnak lefelé terjedni, így az összes energiájuk felfelé préselődik – a hullámhossz lerövidül, a hullámmagasság pedig drasztikusan megnő. Káotikus zavart tengerek (Confused Seas): A visszaverődő hullámok összekeverednek az oldalirányú áramlatokkal és az újonnan érkező tarajokkal, ami nem egyenletes, hullámzó tengerfelszínt eredményez, hanem kiszámíthatatlan, minden irányból csapkodó "vízfalakat" hoz létre. Ez a kombináció teszi a sziklák alatti szakaszt a tengeri kajakosok számára az Adria egyik leglátványosabb, de egyben legemberpróbálóbb terepévé!”
Az igazság az, hogy mindhárman kerültünk már hasonló helyzetbe, tavaly a Cres kerülő túránkon. Akkor egy bóra másnapján eveztünk, amikor a szél még nem nyugodott le teljesen. Éppen a sziget északi részét kerültük meg, ahol hasonló sziklafalak vannak. Akkor 50 percig tartott a szakasz legyőzése, bár nem voltak ekkorák a hullámok.
Szóval a helyzet szar, de nem kilátástalan. Mivel a tapasztalat megvan, pánikra semmi ok. Bár a hullámok mérete most nagyobb, mit tavaly. Folyamatosan kémleljük a partot, hátha feltűnik egy öböl, ahova kimenekülhetünk. Talán majd a következő kiszögellő szirt mögött feltűnik egy ilyen kis öblöcske. Bár tudom, hogy ez nem valószínű. Sokszor eveztem meredek sziklafalak közelében, ilyen helyen nem alakulnak ki öblöcskék. Hacsak nem egy keskeny hasadék alján. De az is jellemzően parányi és az erős hullámzás miatt megközelíthetetlen.
Rossz érzésem van. A túraterv elkészítése során sok fotót megnéztem a Telescica nemzeti parkról. Egyik nevezetessége a hosszú, meredek partfal. Azt is tudom, hogy a sziklás part egészen a sziget déli csücskéig fog tartani. 25 km volt még hátra mikor elindultunk. 3 km után jött a fal. A sziget csücsök után van még 4 km, amit már a csendes öbölben fogunk megtenni. Ha ezeket levonom, marad 17 km. A sziklás part tehát a gyors becslés szerint 17 km hosszú. Ebben az időben és hullámzásban a sebességünk 5 km/h alá csökken. Tehát legalább 3 órát kell hánykolódni ebben a káoszban. Csapdába estünk! Rettenetesen mellbevágó a felismerés. Hogyan fogjuk ezt kibírni? Én magabiztos vagyok, mert tudom, hogy a fizikai erőm elegendő. A fiúkban is bízom, ők is rettentő erősek. Ezzel nem lesz baj. De mi zajlik a fejekben? Ez a keményebb dió.
A fiúkat figyelem, hogyan reagálnak a körülményekre. Egyenlőre bírják, rendületlenül húzzák az evezőket. Figyelnek, összpontosítanak, csakúgy, mint én. Már nem beszélgetünk, nem viccelődünk. Az arcok komorak, feszülten csak a feladatra koncentrálnak. Feladatra? Talán életünk legnehezebb feladatát kapjuk most? Ami váratlanul csak az ölünkbe hullott. Nem kértük, nem akartuk, mégis benne vagyunk. Tények: jobbról nyílt tenger, balról függőleges part, falhoz csapódó hullámokkal, a láthatáron sehol egy hajó. Három apró pont lebeg a végtelenségben, kiszolgáltatva a tenger akaratának. Nem túl jók az esélyeink. A helyzet komollyá vált. Életbevágóan komollyá. Igen. Be kell ismernünk, hogy most már az életünkért kell küzdenünk.
Már egy órája benne vagyunk. Minden sziklakiszögellés után egy újabb sziklafal tűnik fel. Egy újabb csalódás. Hol lesz már a vége? Délután 3 vagy 4 óra lehet. Az idő megszűnik körülötted. A Nap melegen tűz. Égeti az arcod, a füled. Mert a kalapod karimáját felfújja a szél, semmi sem árnyékolja már be az arcodat. Egyre többször érzem, hogy egy adag víz kerül a hajómba. Átkozott hülye vagyok, hogy a spricót otthon felejtettem. Mikor először rájöttem, hogy otthon maradt, támadt egy olyan gondolatom, hogy ezen a túrán egyszer biztosan nagyon kelleni fog. Bejött.
Két óra telik el így. Mindened fáj már. Úgy döntesz, hogy ezt így tovább nem akarod csinálni. Egyszerűen belefordulsz a hűsítő vízbe és lebegsz. Megszűnik minden erőhatás, ami a testedet gyötri. Az agyadat kikapcsolod, már nem figyelsz semmire sem. Felfekszel a vízre és elengedsz mindent. A hullámok majd kivisznek egy homokos partra, ott puhán letesznek, te hanyatt fekszel és elalszol. Éjszaka, amikor felébredsz, majd bámulod a csillagokat, nézed a műholdakat, a hulló csillagokat és érzed, hogy élni jó. De nem! Ez álom! Ha most belefordulsz a vízbe az egyenlő a halállal. Itt nincs senki, aki megmentsen. Csak te vagy egyedül, csak te dönthetsz.
Őrület az egész: a látvány és a hangok. A hullámok kaotikus formája, mely sisteregve öleli át a hajót, hogy elnyelje, a szembe fújó szél süvítése, a parton felcsapódó víz morajlása, az evezők csobbanása, a hajó puffanása, a szíved dobogása a füledben. A társaid néha eltűnnek a szemed elől egy hullámvölgyben. Meddig tart még ez az egész? Nagyon lassan fogynak a kilométerek. Mikor jön már a megváltás, az enyhülés? Egyáltalán miért kell nekem ebben részt vennem? Behunyom a szemem egy pillanatra. Ez itt mind nem igaz. Ez csak képzelődés. Ez egy tükörsíma víz, amin önfeledten evezel. Az agyad játszik veled. Tiltakozik a helyzet ellen. Váltogatja a képzeletet a realitással. De a realitásnak kell hinni, mert most ez a fontos. Uralni kell a gondolatokat. Ez itt nem a fizikai erőről szól, arról úgyis gondoskodik az adrenalin. Itt fejben kell nagyon ott lenni, hogy ne essél pánikba. A pánik egyenlő a halállal.
Szerencsére a szél nem erősödik tovább, a hullámok sem növekednek. Ez biztató. Ha így marad, akkor túlélhető. Az első pozitív, reményteli gondolat. A sziklafal magassága is lecsökken 50 m-re, elértük a Telascica's Cliffs zónát. Ez ismerős, ezek szerepelnek mindig a fotókon. Ennek a hossza 3 km. Ha ezt még kibírjuk, akkor gyakorlatilag kiérünk a halálzónából. A tenger annyiban megváltozik, hogy már hátulról is jönnek hatalmas, de nem átbukó hullámok, komótos, hosszú óriások. Jó nagyokat löknek minket előre. Ez is csak javunkra válik. A Nap sem süt már olyan erősen, sőt fátyol felhőzet kezdi elhomályosítani az eget. Ezek az apró változások új reményt keltenek bennünk. Megúszható a dolog.
Látjuk a sziklafal végét a távolban. Utána lankás hegyoldal következik. Fellélegzünk. De még mindig nagyon kell figyelni! Most egy kis könnyelműség ugyanoda vezethet. Még nem szabad leereszteni. Keményen kell evezni tovább, majd ha teljesen kiérünk, akkor szabad csak megállni. A három hajó közelebb húzódik egymáshoz, néhány bíztató szót mondunk egymásnak. Hamarosan kiérünk, az ott már a vége.
A világ lecsendesedik. Jobbról egy sziget, már nem a nyílt tenger. Kissé távolabb még egy és még több. Ez a Kornátok szigetvilág kapuja. A szigetek megtörik a hullámzást. Balról alacsonyabb hegyek, lankás hegyoldallal. A hullámok lecsitultak. Megállunk. Közel egymás mellett. Mit mondjak? Mit lehet ilyen helyzetben mondani? Fasza gyerekek vagyunk? Vagy éppenséggel a legostobábbak? Három és fél órát töltöttünk el ebben a pokolban. Geri töri meg a csendet: - Én itt befejeztem a túrát...
Nem csodálkozunk ezen. Ebben a lelki állapotban ez természetes. Feltesszük magunknak a kérdést, hogy miért? Miért kerültünk ilyen helyzetbe? Hol volt a hiba ebben az egészben?
A terv szerint a Mir öbölben a Gospoja étterem környékén van a szállás, de az még 5 km lenne. Éhesek vagyunk és minél hamarabb ki akarunk kötni, 4 órája ülünk a hajóban. A térkép jelez egy éttermet kb. 3 km-re tőlünk. Felhívom, van szabad hely. Megyünk. Restaurant Aquarius. A Dugi otok és a Kornátokat elválasztó keskeny hajózó csatorna partján található. Az árak méregdrágák, amolyan fine-dining. Vacsorázunk és beszélgetünk. De most nincs röhögés. Az átjáró túloldalán a parton van egy tisztás. Azt nézzük ki éjszakázásra. Átevezünk. Sátrat verünk egy ligetes helyen. Ránk esteledik. Iszonyat meleg van, a sátrakban nem lehet megmaradni. Ruha nélkül fekszem a sátorban, a fejem kint van a szabad ég alatt. Az adrenalin még mindig fűt, még nem távozott a vérből. Bámulom a csillagokat, a Space-X műholdak megint itt repülnek fölöttünk. Megint a vízen vagyok. Érzem ahogy rángat, dobál, játszik velem a tenger. A szívem összeszorul a gondolatra, majd ellazul, már nem vagyok ott. Tudom, hogy ezt nem lesz egyszerű megmagyarázni magunknak. Hetek, talán hónapok is el fognak telni, mire megértjük, tisztázzuk magunkban a ma történteket. Mindenképpen tanulni kell belőle. Azt hiszem, hogy eddig könnyelműek voltunk. Túl könnyelműek.
A távolban a tenger felett villámlik. A szél feltámad, a csillagos égboltot viharfelhők takarják el. Uram Isten! Most mi lehet odakint? Mi lenne velünk, ha felborult kajakokkal a sötétben kint maradunk a vízben? Nem hiszem, hogy a másnapot megértük volna.
Utólagos információk:
Mi volt 2026. augusztus 17-én (hétfő)
A DHMZ aznap reggel 09:16-kor publikált előrejelzése szerint a tengeren gyenge és mérsékelt jugo (SE) fújt, ami a nap közepén délnyugatira (jugozapadnjak / lebić) fordult, este pedig átmenetileg északnyugatira, helyenként viharos lökésekkel. A frontális átmenet északnyugat felől érkezett, fokozatos beborulással, főként estére esővel.
Fordítás a horvát szélskáláról (DHMZ terminológia):
- slab = 1–3 Bft (< 10 csomó)
- umjeren = 4 Bft (11–16 csomó)
- olujni udari = ≥ 8 Bft lökések, azaz > 65 km/h ≈ > 34 csomó
Tehát délután, a sziklák előtt nyílt tenger felől SW irányból nagyjából 3–4 Bft, kb. 8–16 csomó volt a várható átlagszél. A viharos rész nem délután, hanem este jött: a Dugi Otokra kiadott figyelmeztetés NW irányú viharos lökésekre szólt, 65 km/h feletti maximális lökésekkel, 17-én 19:00-tól, éjfél körüli gyengüléssel, illetve heves zivatarokra 60% feletti villámlási valószínűséggel. Az egész országra sárga meteoalarm volt érvényben zivatar miatt (a rijekai régió narancssárga), a legmagasabb hőmérséklet 33 °C körül.
Amit ez a helyszínen jelent
A stene (a ~161 m magas fal) pontosan SW-nek néz, tehát a délutáni lebić frontálisan érkezett rá. Két dolog, ami a hajósok szempontjából számít, és a modelladatokból nem látszik:
- Upslope gyorsulás és turbulencia a fal előtt: a sziklához közeledve a modell szerinti 10–14 csomó simán 18–20 csomónak érződik, felette pedig erős rotor/turbulens zóna van. A fal tövétől 0,3–0,5 km-en belül ez markáns.
- SW hullámzás: a lebić felől nincs fetch-korlát Itáliáig, és a sziklafalról teljes visszaverődés van (reflected swell) — cross-sea alakul ki, ami sokkal kellemetlenebb, mint amit a szélerősség indokolna. Ez az a partszakasz, ahol lebić esetén nincs menedék, a legközelebbi biztos hely a Telašćica-öböl belseje (Mir / Uvala Tripuljak).
1 csomó = 1.852 km/h
Telašćica
Nemzeti Park
2026. augusztus 18.
Tegnap vacsora közben egy súlyos döntést hoztunk: A Kornátok szigetvilágot most kihagyjuk a túrából. Ez két nap lett volna. Elég volt. Megyünk minél hamarabb haza. Geri amúgy is gyengélkedik, valami allergia félét szedett össze, vérzik az orra. A tegnapi nap megpróbáltatása után úgy döntünk, hogy ma pihenünk. Ránk is fér nagyon, nem fizikailag, hanem mentálisan. Fel kell dolgozni a tegnapi sokkot. Nincs is erre jobb módszer, mint egy laza kirándulás. Mivel itt vagyunk a Telascica Nemzeti Park határán, a legjobb lesz, ha megnézzük. Gerinek nincs hozzá kedve, mivel nem érzi jól magát, tehát ő marad a táborhelyen és pihen, alszik.
Tomival 9 óra felé indulunk a Mir öbölbe. Itt van a nemzeti park központja. Az eredeti túraterv szerint itt lett volna a szállásunk, de ez még plusz 5 km-t jelentett volna tegnapra, amit igazán nem kívántunk már. A Telascica tulajdonképpen egy nagy öbölből áll és annak környéke. Közkedvelt kirándulóhely. Zadarból sok hajó jön ide. Kikötnek a Mir öbölben és a kirándulók felmehetnek a sziklafal tetejére bámészkodni. Azután lemennek a sóstóhoz fürdeni. Majd a programot megfejelik egy ebéddel a Gospoja étteremben. Azután mennek vissza Zadarba. Ez főleg délelőtt zajlik le, ami azt jelenti, hogy a környéken alig lehet megmozdulni. Délután 2 óra körül már alig lézengenek itt emberek. Tomival ugyanezt a programot csináltuk végig, csak lassított felvételben, mert rengeteg időnk volt.
Kilenc óra felé érkezünk meg a Mir öbölbe, a központba. Hajókat kirakjuk a partra a sétány mellé. Utána körbejárjuk a helyszínt. Több móló is van itt a sétahajók fogadására. Ha magánhajó jött, azokat külön mólóhoz irányították a nemzeti park munkásai. Sörözés közben figyeljük hogyan dolgoznak, irányítják a jachtokat a kikötési pontra. És természetesen a belépők beszedése is az ő dolguk. Megvan a díjszabás motoros hajókra hosszúságtól függően mennyi a tarifa. Motor nélküli hajókra (pl. kajak) 7 Euro/nap a díj. Mi ennek befizetését megúsztuk, mert távolabb kötöttünk ki a díjbeszedő helytől. Elnézelődünk egy órát sörözés közben, majd felmászunk egy kiépített lépcsősoron a sziklafalak tetejére. Itt egész hosszan ösvény húzódik. Csodás a látvány a tengerre és a sziklafalra.
Vannak kiugró helyek a sziklafalon, innen jól belátható a fal többi része mindkét irányba. Megállunk egy ilyen helyen, bámuljuk a tengert. Most is hullámzik, de ez elenyésző a tegnapihoz képest. Egyenletes hullámok a fallal szinte párhuzamosan jönnek. Ha tegnap ilyen lett volna, semmi gond nincs. Gondolatokba mélyedve könyökölünk a korlátnak támaszkodva. - A gyilkos mindig visszatér a tett színhelyére – töri meg csendet Tomi. Igen, most mi is visszatértünk ide megnézni a helyet, ahol tegnap majdnem nagy árat fizettünk. Vajon mit gondolhattak azok az emberek tegnap, akik ugyanitt álltak és látták a három kajakost hánykolódni a tengeren. Vagy azt, hogy ezek nem normálisak, vagy azt, hogy biztos a Red Bull-nak csinálnak videót. Bárcsak csináltunk volna! Szívesen visszanézném.
Végigjárjuk az ösvényt, mindenhol fotózkodnak az emberek. Néhol mécseseket látunk lerakva a korlát tövéhez. Vajon mi történhetett ezeken a helyeken? Nem kell sok fantázia, hogy az ember kitalálja. Száz méter magas függőleges sziklafal… Vagy éppenséggel egy csónak szenvedett hajótörést?
Egy információs táblán észrevesszük ezt a szöveget: „Érdekes tény… Erős hullámok, amelyek viharos időben elérik az 5 m magasságot, a sziklák letörését eredményezik. Azokon a helyeken, amelyek ennek a hullámzásnak vannak kitéve, üregek keletkeznek a sziklában.” Hmm… Elgondolkodtató. 1 m3 víz = 1 tonna súly. Tegnap láttuk, hogy mit művel a víz, ahogy a parthoz csapódik. Ha valaki, vagy valami oda bekerül, elképzelni is rossz. De hagyjuk! Túl vagyunk rajta.
Lemegyünk a belső tóhoz, ahol most éppen hering parti van. Rengeteg ember a parton és a vízben. A tó érdekessége: 1. A vízszint magasabban van, mint a tenger szintje. 2. A vize jóval sósabb, mint a tengeré. Egyesek felfekszenek a felszínre úgy napoznak. Érdekes. Tomi bemegy, megmártózik, én a parton maradok, nincs kedvem összesózni magam.
Fürdőzés után jöhet a jól megérdemelt ebéd. Mivel 2 óra is elmúlt, a kiránduló hajók visszaindultak Zadarba a népekkel együtt. A hely kiürült, rengeteg szabad asztal van a Gospoja étteremben. Elég fine-dining ez is, de van egy „napi menü” oldal is az étlapon, ami a standard horvát ételeket sorolja, teljesen elfogadható áron. Többek között csevap is szerepel az étlapon és mivel ilyet már „régen” ettünk, ezért ezt választjuk.
Ebéd után visszamegyünk még a sóstóhoz. Most én is fürdök, pontosabban csak áztatjuk magunkat. Jól esik a hideg víz ebben a melegben.
Este 6 óra felé indulunk vissza a szigetcsúcson lévő szálláshelyünkre. Kis tanácstalanság azért van bennem, hogy merre is van az a keskeny szoros, amelynek a partján megszálltunk. Nagyon érdekes a vízen a tájékozódás, mert nem lehet látni a vízi utakat, átjárókat, ha mögöttük is van sziget vagy szárazföld. 40 perc alatt érünk vissza. Geri már vár minket, egész nap nem tudott szólni senkihez. Még ivóvízért átevezek a tegnapi étterembe, a tulaj szívesen feltölti a palackokat.
Lassan beesteledik. Holnap elhagyjuk ezt a táborhelyet és elindulunk visszafelé. Ez a terv.
Különleges szálláshely
2026. augusztus 19.
Ismét egy meleg napra virrad. Lebontjuk a sátrakat, összepakoljuk a felszerelést és irány visszafelé. Az eredeti terv szerint ma még a Kornátok szigetei között kellene bóklásznunk, de ez most elmarad. Majd egyszer máskor sort kerítünk rá. Nyugodtabb körülmények között. Meg amikor nem lesz ekkora meleg. Hiába, augusztus közepe van, a legnagyobb forróság. Egy elhatározás születik meg bennem: Július, Augusztus, nincs tengeri túra. Túl nagy a meleg és a tömeg.
Gyorsan elérjük a szigetcsúcsot, ahonnan ÉNY-nak kanyarodunk. Szerencsére enyhe hátszelünk van, így repülnek a hajóink. Másfél óra múlva kell elérnünk az első települést Sali városát. Az út során nincs különösebb látnivaló. Sziklás part, lankás hegyoldalak. Jobb kéz felől hosszú hegyvonulat, azon túl a Velebit hegység halvány vonulata sejlik fel a messzeségben. Egy part kiszögelés mögül feltűnik Sali városka.
Tíz óra után kicsivel érkezünk meg Sali városkába. Nem egy nagy szenzáció a város, szinte teljesen új épületekből áll. Bár a kikötő környékén vannak régebbi házak is. A kikötő egy félreeső zugában hagyjuk a hajóinkat. Rögtön egy bolt után nézünk, ahol valami reggelinek valót tudnánk vásárolni, plusz vizet. Találunk egy Plodine áruházat, éppen teli van, a hajósok most tankolják fel élelmiszer és ivővíz készleteiket a mai napi hajókiránduláshoz. Geri annyira megcsömörlött a tengeri túrázástól, hogy úgy gondolja, hogy nem jön tovább. Jó lesz neki itt valahol megszállni, majd hazafelé menet felvesszük. Nekiállunk szállásokat keresni a Bookingon, felhívunk egy-két helyet. Nem nagyon van szabad szoba, vagy fel sem veszik a telefont. Hát ez most nem jött össze.
Visszatérünk a hajókhoz, látjuk ám, hogy két gyönyörű hajócsoda áll a mi hajóink mellett. Két csodás MELKER RÖDLÖGA (svéd) hajó parkolt be mellénk. Ezeknek darabja 1,5 MFt, de látszik is rajtuk a profizmus.
A nagy melegben tovább indulunk. Egy órás evezés után befordulunk egy nagyobb öbölbe. Itt találjuk Luka falut, ahol ki is kötünk. Kellemes helynek látszik. Geri ismét szállást keres, néhány telefonszámot felhívunk. Megint nincs szerencsénk. Ellenben nem messze a parttól találunk egy kellemes éttermet (Zlatna Vala névre keresztelték), ahol mindjárt csapot sörrel nyitunk. Isteni hely! Én a változatosság kedvéért eszem egy csevapot.
Délután 5 óra felé indulunk tovább. A hőség iszonyatos. Egy fehér inget terítek a fejemre arra húzom rá a sapkát, hogy ne égesse az arcomat a nap. Fél óra múlva úgy érzem, hogy mindjárt rosszul leszek. Mi a fene? Ilyen nem szokott történni velem, még a legnagyobb melegben sem. Jár az agyam, hogy mi okozhatja ezt. Hirtelen beugrik. Az ing túl vastag anyagból van, nincs levegőm, ugyanakkor túlmelegedett a fejem. Bevizezem a sapkát és az inget. Sajnos ezután sem változik az állapotom. Le kell venni az inget a fejemről. Túl meleg. Olyan, mintha egy téli sapkát húztam volna fel. Amint leveszem, minden helyreáll. Francba!
Későre jár már, kellene találnunk egy alkalmas öblöt, ahol megszállhatunk. Kikötünk egy szépnek tűnő öbölben. A természet szépet alkotott, az embernek sikerült teljesen tönkretenni. Ilyen mocskos partot eddig sehol sem láttam. Mindenütt szemét. Ezt kihagyjuk. A navi szerint 2 km-re van egy kis városka. Menjünk!
Tíz perc múlva elérjük Savar települést. Nem nagy, de cuki, és egy védett öbölben fekszik. Kb 30 ház az egész. Bisztro van, már csak szállást kell találni. A strand általában alkalmas hely. Csakhogy… Ezen a helyen nincs strand, csak a kikötő betonmólója, egy aszfaltos parkoló és a temető kerítés mentén egy keskeny fűsáv. Basszus, ez szívás. Apartmant kell keresni, nincs más választás. A kikötő mellett észreveszünk egy házon ki van írva „Apartman Anita”. Bemegyünk, sehol senki, így kicsit körülnézünk az udvaron. Azután becsöngetünk. Középkorú hölgy jön ki, kedves, elmondjuk, hogy kempingezni akarunk, bár tudjuk, hogy ez nem kemping. Mivel az udvaron állati nagy hely van, ezért ott fel tudjuk állítani a sátrakat, és ha egy kis vizet kaphatnánk, onnantól kezdve vegye úgy, hogy ott sem vagyunk. Reggel 7-kor lelépünk. Ez így mennyibe kerülne? A hölgy zavarban van, ilyet még soha nem csinált, azt sem tudta, hogy mennyit kérjen érte. 100 Eurót felajánlunk neki, ami gyakorlatilag egy nagyon jó ajánlat, mert a kempingben is csak 77-et fizettünk. Természetesen ez az összeg már megindította a szívét irántunk, olyannyira, hogy matracot, takarót, párnát hozott, megágyazott nekünk a kertben lévő sofán, matracokon. Slagról kaptunk vizet is mosakodáshoz. Szuper éjszakánk lesz. Egyikünk sem állít fel sátrat, a szabad ég alatt fogunk aludni.
Még visszamegyünk a fast-food étterembe, ahol 45 perce rendeltük meg a hamburgereket. Hiába, a séf ma este „busy”, kicsit várni kell. Este 10 felé visszamegyünk a szállásra és álomra hajtjuk a fejünket a szabad ég alatt. Kint a tengeren 4 halászhajó áll, félkörben sorakoznak fel és az origót reflektorral világítják meg. A halak éjszaka az erős fényre mennek.
Tito tengeralattjárói
2026. augusztus 20.
Reggel 7-re már gyakorlatilag összepakoltunk mindent és a szállást elhagytuk. A kikötőhöz megyünk, ahol a hajóink éjszakáztak egy háznak a tövében. A városka lakói még alszanak. Eszünk néhány falatot. Geri bejelenti, hogy ő marad itt, nem akar evezni. Még nem érzi teljesen százasnak magát. Ha visszaérünk a Kamp Mandarinóba, majd kocsival lejövünk érte.
Tomival 8 óra felé indulunk. A tenger nyugodt, valószínűleg ma is kánikula lesz. Jól haladunk, a következő település Brbinj, ahová a komp is befut Zadarból. Brbinj egy nagy öböl mélyén van, ezért ide nem megyünk be, haladunk tovább. Hamarosan meg kell látnunk az első tengeralattjáró bunkert. Figyeljük a partot, hogy mikor tűnik fel. Ezeket a bunkereket még Tito építtette, gondolom, hogy orosz ajánlásra. Az első bunker egy félsziget szerű nyúlvány tövében található. Ide nem megyünk be, mert legalább 1 km messze vagyunk tőle, oda-vissza az már 2 km. Úgyis lesz mégegy, majd abba fogunk bemenni. Megkerüljük a kis félszigetet és valóban, ott van a 2.bunker nyílása, ahol jelenleg két vitorlás is vesztegel.
Szerencsére van hely a hajók mellett, így be tudunk surranni mellettük. Az alagút kb. 100 m hosszú, 10 m magas. A vízmélység talán 5 m. Elmegyünk a végéig, fordulás, vissza kifelé. Bent a falon néhány graffity, de amúgy semmi különös. Az ember persze elgondolkodik, hogy vajon kik építhették ezt a monstrumot, persze nem nehéz kitalálni, hogy nem írhattak ki tendert különböző vállalkozásoknak, hanem a Goli Otok politikai foglyainak lelkes hozzájárulásával épült. Tito egyébként az elég kemény diktátorok népes családját szélesítette. Bár a mai napig is szinte minden horvát és szerb településen van utca elnevezve róla. Tudtommal soha nem használták a bunkereket a tengeralattjárók, mivel a Jugoszlávoknak soha nem volt ilyen.
Kicsivel távolabb van még egy harmadik bunker is. Innen 2-3 km-re megérkezünk Bozava városkába. Beevezünk a hajókikötőbe és egészen leghátul, a házak tövében kötünk ki. Cuki kis városka, tele öreg házakkal, régi olasz hangulatot árasztva.
Keresünk egy Café bar-t, amiből természetesen több is van a kikötőben. Iszunk egy sört, megveszem a komp jegyeket az mJadrolinija app segítségével. Holnap 10 órás kompra nincsen jegy, viszont a reggel 6 órásra van. Holnap korán kell kelnünk, de nem is baj, mert Tomi és Geri holnap 900 km-t fognak autózni. A sörözés után indulunk is tovább, nem sok időt töltünk Bozavában. A hátszél megerősödik, ami most előny számunkra.
A sziget É-i csücske kb 6 km-re van, amit egy óra alatt símán megteszünk. A szél egyre erősebben fúj hátulról, ami azt jelenti, hogy ha befordulunk a sziget végén lévő nagy öbölbe, ott már szembe fogjuk kapni. Ehhez persze nem kell doktori diploma, hogy kikövetkeztesse az ember. Ahogy sejtettük, úgy is lett. Befordulunk a sziget csúcsánál és az eddig előnyös szél most hátránnyá válik. Brutális szembe szelünk van. A hullámok nem nagyok, mivel mégiscsak egy öbölben vagyunk, de a szembe szél kegyetlen. Alig haladunk előre valamit. A dologban az a kellemetlenség, hogy a kempingünk pontosan az öböl túloldalán van. Vagy ezen az oldalon elmegyünk part mentén Soline városkáig és onnan tovább a kempingig, vagy toronyiránt átvágunk az öblön. Ez utóbbit választjuk. Negyed szélben evezünk, az átkelés jó 40 percet vesz igénybe. Keményen kell fogni az evezőt, hogy ne tekerje ki a kezünkből a szél. A francba! Az utolsó nap utolsó kilométereiért is meg kell küzdeni. Úgy látszik, hogy az idei túránk ilyen. A Dugi Otok nem adja magát egykönnyen. Elérjük a túlsó partot, a szél itt sem enyhül, csak akkor kerülünk szélárnyékba, amikor befordulunk a Camp Mandarino teljesen zárt öblöcskéjébe. Még néhány evező csapás és megérkezünk a túra kiinduló pontjára. Déli 12 óra van. Tomival kezet rázunk, gondolatban megveregetjük saját vállunkat. Ez egy nagyon kemény és tanulságos túra volt.
A recepción újra bejelentkezünk, csak a mai éjszakára. Megkapjuk a parcellánkat, de a hajókat még nem hozzuk föl. Az első dolgunk, hogy Gerit összeszedjük Savar-ban. A kocsikat épségben megtaláljuk az út mentén, ahogy ott hagytuk öt nappal ezelőtt. Még a ponyvák is rajtuk maradtak.
Tomi kocsijával megyünk Geriért. Visszafelé az útról lenézve sok helyen látszik a tenger. Csodálatos innen föntről a kilátás. Hihetetlen, hogy mi ott lent evickéltünk a hatalmas tengeren. Jó húsz perc is eltelik mire visszaérünk Savar-ba. Geri ott várt minket a kikötőben. A hajóját felkötöttük a tető csomagtartóra, majd rögtön indulunk is vissza a kempingbe. Most már beállunk a kocsikkal a parcellánkra. Hajókat felhozzuk a partról, elkezdünk összepakolászni. Holnap reggel 4:30-kor kelés lesz, hogy elérjük a kompot. Este 6-ra foglalunk asztalt a kemping éttermében. Meg kell hagyni, hogy nagyon jó a konyhája.
Másnap reggel korán kelünk. Még mindenki alszik a kempingben 4:30-kor. Ráadásul sötét van még. Így kell összepakolni a sátrainkat. 5:00-kor indulunk. 20 perc alatt érünk Brbinjbe, a komp kikötőbe. Nincs tele a reggeli komp. Utasok is alig lézengenek a felső fedélzeten. Az időjárás szeles, borult. Készítek egy utolsó szelfit a csapatról:
Viszlát Dugi Otok, viszlát Adria, viszlát srácok.
