Vág túra 2026 Március - KonTiki_2026

A Kontiki Egyesület Márciusi Ifjai – újratöltve – hagyományosan a vízen emlékeztek meg nemzeti ünnepünkről. Politikamentes „béke menetünk” idén Szlovákiába, a Vágra kormányozta hajóinkat.

A folyó partját még a télhagyó, kopasz fák szegélyezték, de amikor elmerültünk a természetben, már láttuk az apró zöld rügyeket, hallgattuk a hívogató, vidám madárfüttyöt.

A márciusi szél természetesen három napon keresztül szemből érkezett, csapatunk mégis vidám maradt a szikrázó napsütésben. Napközben kalandos átemelések, kisebb-nagyobb zúgókon való lecsúszások, este pedig a tábortűz körüli baráti beszélgetések tették teljessé a közös élményt.

A Pöstyéni duzzasztó alól indultunk, ahol az öreg Vág partján csütörtök este vertünk tanyát. Ide egészen a táborig  be tudtunk jönni az autókkal, melyeket Vágszakályon (Sokolovac) egy kedves családnál hagyhattunk megőrzésre. Az esti tábortűz a gát oldalában tulajdonképpen megnyitotta az idei vadkempinges szezont.

Másnap reggel kissé hűvösre ébredtünk, a hajók és a felszerelések le voltak deresedve. Jól esett a meleg tea, de még jobban, amikor a dombok mögül felemelkedett a napocska. Fokozatosan vettük le meleg ruháinkat, és immár a jó időt dicsértük. Mire összerendeztük a tábori felszerelést, és minden megtalálta a helyét a kajakokban, már negyed 10 lett. Búcsút inthettünk a korai indulásnak. Hajóinkat egy meredek partoldalon kellett levinni a vízhez, amit jól szervezetten sikerült megoldanunk.

Az öreg Vág keskeny, tele zátonyos kanyarokkal kisebb zúgókkal tűzdelt. Közel 12 kilométerig tartott ez a "beevezés", majd jobbról egy látványos fenékküszöbbel megérkezett az üzemvízcsatorna is, a folyó kiszélesedett. Alatta tartottuk az első pihenőnket. Nem kellett sokat eveznünk, hogy elérjük az első nagyobb települést Galgócot (Hlohovec). Innen hosszú kilómétereken keresztül követtük egy hattyúpár útját, majd 7 kilométer múlva már hallottuk annak a zúgónak a hangját, amit előbb szemrevételezni akartunk. Ki is kötöttünk, Marcival mi voltunk a felfedező csapat. Egy víz alatti csővezeték miatt 40 méter alatt 1,5 métert esik a víz. Középtől kissé balra találtam meg a lehetséges átjárót. Társaimat felkészítettem arra, hogy vizesek lesznek, mert a kijelölt úton szembe fognak kerülni egy nagyobb visszatörő hullámmal. Én mentem előre, majd mindenki szerencsésen leért, a kenuból viszont ki kellett merni a becsapódó vizet.

Alig egy kilométerrel lejjebb jött az újabb kihívás, de ezt a fenékküszöböt már ismertük a szárazföldi bejárásról, így tudtuk, hogy átemelés következik. Bár a bal oldalon van egy rés, ahol talán lejöhetnénk, de a rengeteg kő és vas életveszélyessé teszi. Itt a folyó felett van egy gázvezeték átfeszítés. Közel fél kilométert kellett kocsikáztatni a hajókat, hogy egy szép sóderes részen újra vízre szállhassunk. Romantikus szakasza kezdődött a folyónak, de kezdett elfogyni az evezésre szánt időnk, ha még világosban szeretnénk sátrat állítani. Végül Szered előtt egy parkosított partszakaszon a Romantická lavička pri Váhu-nál (romantikus pad a Vágnál) kötöttünk ki, és vertünk sátrat egy éjszakára. Sokan sétáltak erre, így nem mertünk tüzet gyújtani. Este nyolcig próbáltunk még kint maradni, majd korán bebújtunk a sátrainkba.

A szél már éjszaka elkezdte rázni menedékeinket, és ezzel az erősséggel kitartott egész másnapig. Az átlag 26km/h-ás (45-50km/h befújásokkal) szembe fújú délkeleti szél komoly kihívás elé állította kenusainkat. Fel voltunk rá készülve, hogy Szered (Sered) után jön a fekete leves, de arra nem számítottunk, hogy a Vágkirályfai (Kráľová) víztározóra már ki se jutunk. Az autópályahíd után már olyan brutális szembe szél és magas hullámok fogadtak, hogy a kenu háromszori próbálkozásra se tudott rámenni a nyílt vízre, mindig visszafújta őket a szél. Nem volt mit tenni, nem tudtunk tovább menni, kerestünk egy békés helyet, és tábort vertünk. Jobbnál-jobb táborhelyek közül válogathattunk, így nem volt nehéz megtalálni a tökéletest, ráadásul még előttünk állt az egész délután, kapkodni sem kellett. Szárazfa is volt bőven, este jókora tüzet gyújtottunk. Vegyes érzések kavarodtak bennünk. Már tudtuk, hogy túránk rövidebb lesz a tervezetnél, de közben nagyon jól esett a pihentető délután a szépen berendezett táborunkban.

Reggelre a szél enyhült valamelyest, így neki tudtunk vágni a tározónak. Tíz kilométer unalom az erőműig, csak a felzavart kormorán had nyújtott fotó témát. Bár létezik egy zsilip az erőmű jobb oldalán, de esélytelen hogy használhassuk. Átellenben viszont jókora kövezésen kellett kiemelnünk a hajókat és felszerelésüket. Itt egyáltalán nem gondoltak a vizitúrázókra. Közel 1 órába telt, mire kitaláljuk hogyan valósítsuk meg az átemelést. Hatalmas meredek gátoldal, majd bozótharc.  Ezt inkább kihagytuk, inkább a fél kilométeres sólyakocsikázást válassztottuk. Közben értesítettem a Komárnói segítségünket, hogy Vágkirályfán lesz a túránk vége, oda jöjjön értünk.

Az alvízen jókora busák ugrándoztak hajóink körül, de nehéz volt őket fotózni. 2,5 kilométer evezés után szinte egyszerre értem partot Ernő bácsi éppen érkező kisbuszával. Itt ért véget túránk, és már csak egy kis logisztika várt ránk. Itt szembesültünk a napi 50 cm-es vízszintmozgással, amikor az erőmű megengedi a vizet. Olyan sebesen jött a víz, hogy nem győztük feljebb menekíteni cókmókjainkat.

Túránkat a legideálisabb 130-170 cm-es közepes vízállásnál (Galgóc) tettük meg. A folyó átlagos sodrása 4-5 km/h.  Nem jutottunk el Komárnóig, ahogy  terveztük, mivel az erős szembeszél, az átemelésekkel eltöltött idő jelentősen befolyásolta haladásunkat. Ezért még visszatérünk.

Köszönet azoknak, akik ismeretlenül is támogatták utunkat, és persze vizes barátainknak, akik hasznos információkkal láttak el bennünket indulás előtt.